https://engesztelok.hu/gyertyas-rozsafuzer-kormenet-hazank-bekejeert/
Egyéb kategória bejegyzései
HonlaprendszerüNK
Zarándoklat Érdért és a környező településekért 2023. október 7-én
Várunk Téged is!
Hogy mikor?
2022. október 1-én, szombaton.
Hogy hová?
Az Érdi Élő Rózsafüzér Zarándoklatra a városért és a környező településekért, az itt élő családokért, Isten kegyelmébe s a Szűzanya oltalmába ajánlva őket!
A Boldogságos Szűz rózsafüzére, mely a második évezredben a Szentlélek indítására fokozatosan alakult ki, olyan imádság, melyet sok szent szeretett, és a Tanítóhivatal buzdít imádkozására. A maga egyszerűségében és mélységében most, az épp megkezdődött harmadik évezredben is nagyon jelentős imaforma, s az a rendeltetése, hogy az életszentség gyümölcseit teremje. Nagyon jól beleillik annak a kereszténységnek a lelki útjába, mely 2000 év múltán sem veszített semmit a kezdeti frissességből, s érzi Isten Szentlelkének “evezz a mélyre” késztetését, hogy újra elmondja, sőt elkiáltsa a világnak, hogy Krisztus az Úr és Üdvözítő, “az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), “az emberi történelem célja, az a végpont, melyre a történelem és a civilizáció vágyai irányulnak”.
A rózsafüzér ugyanis – jóllehet jellegzetesen máriás imádság – lényegét tekintve krisztologikus. Alkotóelemeinek egyszerűségében sűrítve tartalmazza az egész evangéliumi üzenet mélységét, melynek mintegy rövid összefoglalása. Benne visszhangzik Mária imádsága, az ő örök Magnifikátja, a megváltó megtestesülés művéért, mely az ő szűz méhében kezdődött el. A rózsafüzérrel a keresztény nép beiratkozik Mária iskolájába, hogy bevezessék Krisztus arca szépségének szemlélésébe és az ő szeretete mélységének megtapasztalásába. A rózsafüzér által a hívő kegyelmek bőségét nyeri el, mintegy magának a Megváltó Anyjának kezéből.
részlet II. János Pál pápa ROSARIUM VIRGINIS MARIAE apostoli leveléből
Program
A koronavírus-járványra tekintettel az idei zarándoklat is rendhagyó módon kerül megszervezésre:
A Bem téri templomnál szabad választás szerint két ágra bomlunk majd, melyek a lenti táblázat időbeosztása szerint fognak haladni egészen az Újvárosi templomig, ahol ismét egyesülünk. Innen már közösen megyünk tovább Óvárosba. A zarándoklat során az egyes állomásoknál rövid elmélkedések lesznek, ahol lehetőséget biztosítunk mindenki számára mellékhelyiség használatára és víz fogyasztására.
- Az indulás idén is Érd-Parkvárosból a Szent István király templomtól lesz.
- Minden zarándok egyénileg oldja meg a kiindulási és csatlakozási pontokhoz való utazást.
- A plébániák, templomok nyitva lesznek (kivéve Regina Mundi), ahol a mosdó használata biztosított lesz. Szájmaszk viselése nem kötelező.
- Az étkezést és a folyadékpótlást mindenki egyénileg oldja meg.
- Óvárosban a záró Szentmisével adunk hálát a zarándoklat kegyelméért. Az agapé elmarad. A Szentmise 16.00-kor kezdődik.
Ha kérdése van a programmal kapcsolatban, írjon nekünk!
Részletek
Az állomások témái
I. állomás, Bem tér
Indulás
II. állomás, Nővérek
A Terrorizmus: „Ne ölj Isten nevében!” (Üzenet a béke 35. világnapjára II. János Pál pápa 2002. január 1. VI.)
III. állomás, Parochia, Fundoklia
Az emberi méltóság: „Minden ember természeténél fogva méltóságában egyenlő.” (Üzenet a béke 36. világnapjára II. János Pál pápa 2003. január 1. VI.)
A Szent József idősek otthonában nem lesz elmélkedés, „csak” közös ima az otthon lakóival!
IV. állomás, Postás telep, Tusculanum
A béke feltételei: „igazság, igazságosság, szeretet és szabadság (Vö.: XXIII. János: Pacem in terris, IV.)”
V. állomás, Érdliget, Újtelep A világbéke megteremtése, a békére való nevelés: „megmentse a jövendő nemzedékeket a háború csapásától” (Egyesült Nemzetek Alapokmánya San Francisco, 1945. június 26.)
VI. állomás, Újváros
Az egyház közreműködése a béke megteremtésében: „Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak hívják” (Mt 5,9)
A zarándoklat útvonala
Élő Rózsafüzér gyalogos zarándoklat Szombathelyért 2023. október 7-én
Élő gyalogos rózsafüzér zarándoklatra hívja a híveket a Szombathelyi Egyházmegye október 7-én, szombaton. A menet 10 órakor indul a Szent Márton templom elől, és ide is érkezik vissza, majd 18 órakor ünnepi szentmisét celebrál dr. Székely János megyéspüspök.
Élő gyalogos rózsafüzér zarándoklat programja plakátja letölthető itt.
A Rózsafüzér Királynője ünnep program plakátja letölthető itt.
Galga menti Élő rózsafüzér Zarándoklat a békéért 2023. szeptember 9-én
A körzarándoklat kezdeményezője Karácsondi Mihály, akkori bagi plébános volt. A példát az Élő Rózsafüzér Zarándoklatból merítette, illetve a Hit Éve inspirálta, melyet XVI. Benedek pápa hirdetett meg. Az első imafüzet bevezetőjében arra buzdított, hogy ideje: „…a Galga mentén is elinduljunk és imádkozva, énekelve kérjük mennyei Atyánkat saját lakóhelyünk és egész országunk erkölcsi megújulásáért, hitbeli gyarapodásáért, falvaink szolidaritásban és szeretetben való megerősödéséért.” (Karácsondi 2013, 5)
A zarándoklat nevéhez magyarázatul hozzá fűzte még, hogy a géz sebkötöző eszköz, vagyis a testi gyógyulás attribútuma, míg a GÉZ a bűn által a világban keletkezett lelki sebek gyógyítását célozza meg. E mellett üzenetértékű megfogalmazásában a legfontosabb cél:
„… szeretnénk azért is imádkozni, hogy képesek legyünk gyermekeink, a jövő nemzedékek lelkét tisztán megőrizni a világ és a bűn szennyétől. Induljunk hát el bizalommal és zarándoklásunk eredményeként gyógyuljanak saját és embertársaink lelki sebei, váljék testünk és lelkünk egészségére az imádságos, örömteli együttlét!”(Karácsondi 2013, 5)
A szándék és a kitűzött cél eléréséhez munkatársakat, szervezőket keresett és talált Bagon és az alsó Galga mentén. Elsősorban a települések plébánosai álltak a körzarándoklat ügye mellé, ugyanakkor a Mária-út helyi szervezői, az imakörök vezetői, a cursillo csoportok tagjai, a településeken működő katolikus segélyszervezet, a Karitász helyi aktivistái is segítenek, mi több, polgárőrök és rendőrök ügyelnek a gyorsforgalmi utakon való átkelések idején. A vidék hívő népe életben tartja a lábak imáját, és változó számú zarándok járja be évről-évre a szeptemberi tájat.
Az első körzarándoklatról az aszódi Egyházközségi Híradóban Lakos Mária Lujza (LML) írt tudósítást, ami mutatja, hogy a szervezők több helyen segítenek, népszerűsítik a hitbuzgalmi töltetű eseményeket:
„Reméltük, a nemes cél, hogy: imádkozzuk körbe a Galga mentét a Hit Évében – sokak szívét megdobogtatja majd. De azt álmainkban sem gondoltuk volna, hogy az egész nap szakadó eső ellenére közel 200-an fognak velünk tartani!” (LML 2013, 7)
A második évtől kezdve már van kitűző, melyen a zarándoklat logója mellett az aktuális imaszándék is olvasható.
A GÉZ Bag templomából indul, és oda érkezik. A települések állomáshelyein a fogadó plébánosok adott témáról elmélkednek, tanúságtételek hangzanak el és Kartalon gyónási lehetőség is van. Útközben gyűjtik az imaszándékokat és a nap végén Bagon felolvassák azokat.
https://vaciegyhazmegye.hu/programok/5674/GALGAMENTI-ELO-ROZSAFUZER-ZARANDOKLAT.html
Mert…
… „jó az imádság böjttel és az alamizsna igazsággal.” (Tób 12,8)
Isten a világot saját dicsőségére teremtette, ennek szolgálata a mi feladatunk is, és az üdvösségre való meghívásunk is Isten dicsőségének, azaz tökéletességének boldogító szemlélésére szól. De miért akarja Isten, hogy böjtöljünk, alamizsnálkodjunk? Miként szolgálja ez az ő dicsőségét?
Az elhomályosult értelem, a rosszra hajló akarat és a rendezetlenné, azaz nem alárendelten, hanem az értelemtől függetlenül, annak ellentmondóan működő alsóbb képességek, a test uralma a lélek fölött az eredeti bűn következményei, amelyek gyakran megakadályoznak bennünket Isten szolgálatában, abban, amiért Isten megteremtett bennünket. A rendezetlen emberi képességek alárendelése az értelemnek és akaratnak Istenért, az ő kegyelmével helyrehozzák, ismét Isten dicsőségének szolgálatába állítják azokat.
A helyreállítás eszközei a Rafael – azon hét szent angyal egyike, akik készen állnak arra, hogy az Úr fönséges színe elé lépjenek (Tób 12,15) – által jónak mondottak: az ima, a böjt, az alamizsna és az igazság.
És hogy mit jelent ebben az összefüggésben az utolsónak szereplő igazság? Azt, ami minden helyreállítás kezdete: annak az alapvető igazságnak elismerése, hogy teremtményként teljesen alárendeltek vagyunk Istennek és önmagunkban elégtelenek. Inkább nem vagyunk, mint vagyunk hozzá képest. Ez az igazság fejeződik ki az ószövetségi bűnbánóknál a hamuba ülésben és önmaguknak hamuval való megszórásban is. Ez az ember igazság szerinti helyzete. Ezért indul a nagyböjt ugyanezzel a hamuval való meghintéssel. Csak ezen az alapon van bármi értelme a többi önmegtagadásnak, böjtnek, alamizsnának. Ha ez nincs meg benne, lehet az önmegtartóztatás természetes eszköz egy cél elérésére, ahogy például egy sportoló étkezésben mutatott önfegyelme a jobb teljesítmény érdekében, de ennek semmiféle természetfölötti célja, így ilyen következménye sincs. Ha ez viszont megvan benne, akkor az embert kegyelem szerinti új helyzetéhez segíti.
Az alamizsna a természetes rend szerinti igazságosságon túlmutató természetfeletti jóvátétel, mert az Isten szeretetéért szétosztott anyagiak arról szóló bizonyságok, hogy még azok a javaink is, amelyekért verejtékesen megdolgoztunk, Isten ingyenes jótéteményei, ahogy mindenünk az. És a róluk való lemondásban ugyanaz az Isten dicsőségére irányuló törekvés nyilvánul meg, ami a böjtben. Az alamizsna “megment a haláltól és megtisztít minden bűntől” mert az alamizsna révén közvetlenül is részt veszünk Isten életet fenntartó gondviselő ingyenes szeretetében, és ezáltal különösen is megvalósul istenképiségünk és hasonlatosságunk. A böjttel és alamizsnával rendezett képességek, értelem és akarat szükségesek ahhoz, hogy megadjuk Istennek a bűnbeeséssel tőle elvett dicsőséget, amivel tartozunk neki. Ez a rendezettség azért dicsőíti meg Istent, mert a teremtésünkkor általa alkotott állapothoz közelít bennünket, és ez az állapot Isten „képe és hasonlatossága” bennünk, az Ő, teremtésünkben is megvalósuló tökéletességének, dicsőségének megnyilvánulása.
Előböjti időszakban vagyunk. Most kell átgondolnunk és felkészülnünk arra, hogy mivel tudjuk legjobban megdicsőíteni Istent a negyven nap alatt. Mi az, ami Isten teremtő szándékának bennünk való megvalósulásához közelít bennünket, ezáltal Isten dicsőségét leginkább szolgálja?
„Dicsőítsétek Istent és valljátok meg minden élőlény előtt azért a jóért, amit velünk tett. Áldjátok és dicsőítsétek nevét. Isten tetteit hirdessétek és ne szűnjetek megvallani. A király titkát jó elrejteni, Isten tetteit azonban föl kell fedni és meg kell vallani. Tegyétek a jót és akkor a gonosz nem árthat nektek. Jó az imádság böjttel és az alamizsna igazsággal. Többet ér a kevés igazsággal, mint a sok igazságtalansággal. Jobb alamizsnát adni, mint aranykincset gyűjteni. Az alamizsna megment a haláltól és megtisztít minden bűntől. Akik jótékonykodnak, életet nyernek: de akik bűnt és igazságtalanságot cselekszenek, ellenségei saját maguknak.” (Tób 12,6-11)
Élő Rózsafüzér Budapest körül 2023. május 20-án
Imádkozzuk együtt körbe Budapestet! 2023. május 20-án, szombaton ismét Élő Rózsafüzér Zarándoklatot tartanak hazánkért, Budapestért. Következő: 2024. május 11. szombat
1. Máriaremete:
együtt a elorozsafuzer.hu/3-szakasz és a elorozsafuzer.hu/4-szakasz zarándokainak
a szentmisét bemutatja: Esterházy László protonotárius, kanonok, esperes, plábános úr
2. Fót:
együtt az elorozsafuzer.hu/1-szakasz és a elorozsafuzer.hu/2-szakasz zarándokainak
a szentmisét bemutatja: Sebők Sándor plébános úr
3. Nagytétény:
együtt az elorozsafuzer.hu/5-szakasz és a elorozsafuzer.hu/6-szakasz zarándokainak
a szentmisét bemutatja: Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek úr
4. Budapest-Pestszentlőrinc:
együtt a elorozsafuzer.hu/7-szakasz és a elorozsafuzer.hu/8-szakasz zarándokainak
a szentmisét bemutatja: Tampu-Ababei József plébános úr
5. Kerepes:
együtt a 9. szakasz és az elorozsafuzer.hu/1-szakasz zarándokainak
a szentmisét bemutatja: Dr. Kránitz Mihály dékán úr
Az örökkévalóság tükre – 2023. január 13.
AZ ÖRÖKSÉG TÜKÖRE
2020. június 1. 6:17 – Csak egy homokszem
Mindannyiótokhoz érkezik Gyermekeim
„Minden idő ugyanabban a pillanatban megáll. A VAGYOK felfüggesztem az időt a Figyelmeztetés, A lelkiismeret megvilágosodása , az új pünkösd idejére . Egész életedet a kezdetektől fogva a szemed előtt láthatod, filmként leforgatva. Nem lesz zavaró, mert minden csend lesz. Te és Istened egyedül az örökkévalóság tükrében. Az Örökkévalóság Tükrében fogod szemlélni Istenedet, elmédet; a lelkedet a dicsőség pompájába helyezve, örökre átalakítva egész lényedet. Vagy magának az Istennek, vagy a Gonosznak a képére.”
„Minden elkövetés vagy mulasztás bűne ki fog derülni. Minden cselekedeted, tekinteted, gesztusod, gondolatod, szavad, érzésed feltárul, és feltárulnak azok következményei a körülötted élőkre, valamint a saját életedre, családodra, szomszédaidra, ellenségeidre.”
„Igen vagy nem a te Istenednek!
Ne félj! Könyörögj irgalmasságomért!”
„Sokan gúnyosan gúnyolódnak, és nyíltan elutasítják Istenüket. A föld megnyílik, hogy befogadja őket, a gödörbe. Igen, sok gonosz gyerek halott lesz akkor és ott. Én csak! Mindenki szemtől szembe ismeri Istenét. Az összes hamis vallást a Gonosz műveként fogják leleplezni.”
„Nem lesz többé mentség arra, hogy mi az emberiség valódi eredete, vagy az igazi Teremtő, mindannyiotok Istene. Vagy a végső úticél, ha akkor és ott elhaladna. Ne próbáljon elfutni és elrejtőzni. Nem lesz lehetséges. Dobd el a védelmet, és könyörögj Irgalmasságomért! Vannak, akiknek további 40 napot vagy 6 hetet adok a végső döntés meghozatalára. Igen vagy nem az istenüknek?”
„Ezután a Kárhozat Fia feláll trónjára, és kikényszeríti szörnyűségeit. A 40 nap vagy 6 hét alatt Sátánnak nem lesz hatalma emberi akarataitok felett. Ez az én Kegyelmem. Ajándékom neked, hogy lehetőséget adjak, hogy dönts az átkozott Kígyó és csatlósai könyörtelen zavarása és támadásai nélkül.
„Néhányan megtérnek, de a 6 hét alatt visszatérnek bűnös életükhöz. Ilyen az emberi faj gyengesége. Vigyázz, Igazságosságomnak nem lesz korlátja azokkal szemben, akik felveszik a Fenevad Jelét, vagy elutasítják Istenüket, hogy ragaszkodjanak egy haldokló világhoz, vagy továbbra is bűnben éljenek. Nem látja, hogy ez a világ kimerült, és nem tudja folytatni azt a sok szennyet, amelyben egyénileg és közösen részt vesz? A földet vér áztatta; abortuszt, háborút és gyilkosságot, és többet nem tudnak felszívni. Együttesen a halálcsillagot vontátok a Föld pályájára.”
“Figyelj most!”
„Két égitest fog összeütközni a bolygótok atmoszférájában, és egy hatalmas kereszt keletkezik, amelyet a Föld minden lakója láthat. A szemed tisztán fogja látni ezt. Ez a jel: A figyelmeztetés most van!”
(Láttam, hogy az égből olyan égi tűz hatolt le a földre, melynek hatására a földön élő minden ember a szenvedő Jézus színe elé került, aki a kereszten függött. Láttam, hogy az Üdvözítő sebei megnyíltak (testének minden területén) és abban a pillanatban az emberek szembesültek a saját bűneikkel. Sokan belehaltak, mások pedig összeroskadtak. Az egész világ az életben maradt emberek sírásától zengett. Olyan volt, mintha minden gyászba borult volna. Ez a gyász elsősorban az emberek saját lelkiállapotát fogja érinteni. Láttam olyan keresztényeket, akik a szembesülés előtt azt gondolták magukról, hogy jó úton járnak. Őket Isten megszégyenítette a bűneik leleplezésével. Láttam, hogy az Egyház tűzben lángol. Ez a tűz a Szentlélek tüze volt, ami a tisztításra irányult. Nagyon nehéz szavakkal leírni, amit láttam. Olyan volt, mintha az élő emberek átélték volna néhány percig a tisztítótüzet a földön úgy, ahogyan a tisztítótűzben szenvedő lelkek odaát. Láttam, hogy a Mennyei Atya leeresztett igazságos kardját visszaveszi a földről, és akkor megszűnt a lelkek szembesülése önmagukkal. Ezen a napon Isten irgalma és igazságossága egyszerre lesz tapasztalható.
Jézus: „Amit láttál, azt jól tartsd az emlékezetedben, mert a Nagy Figyelmeztetés alatt ez fog történni az emberiséggel. Az emberek látni fogják, hogy bűneikkel milyen sebeket okoztak Nekem. Ám minden sebem közül a legnagyobb fájdalmam a Szívsebemben rejlik. Egyházam minden tagja meg fogja tapasztalni Szívem fájdalmát. Sokan lesznek, akik azt fogják mondani Nekem, hogy jobb lett volna nekik, ha meg sem születtek volna. Akik Egyházamon kívül vannak, másképpen lesznek számonkérve,kivéve azokat, akik Egyházamból önként kiszakadtak. A katolikusok felelőssége nagyobb, mint a világi embereké, akik nem ismernek Engem és a valódi tanításaimat. Bizony mondom, hogy a Nagy Figyelmeztetés alatt nemcsak irgalmamat fogják megtapasztalni, hanem az igazságosságomat is. Aki irgalmamat kéri már az élete folyamán és őszinte bűnbánatot gyakorol, azzal Én irgalmas leszek. Aki nem kér az Én irgalmamból, az az Én igazságosságommal fog szembesülni. Az emberek át fogják élni a tisztítótüzet nemcsak a lelkükben, hanem a testükben is. Sokan azt fogják érezni, hogy ezen a napon eljön a vég –legalábbis a saját életük számára. Akik túlélik, tudni fogják, hogy az Én kegyelmemnek és irgalmamnak köszönhetik. Akik meghalnak, azok azért halnak meg, mert súlyos és halálos bűn terheli a lelküket és nem akarják megbánni a bűneiket. Lesznek olyan emberek, akik a Nagy Figyelmeztetés után a bűnben megátalkodnak. A Sátán ugyanis még nagyobb erővel fogja a lelkeket magához csábítani, hogy pillanatnyi vereségét visszalendítse a saját győzelmére. Az emberek ismét ki fognak esni a kegyelem állapotából és a bűn útjára lépnek.”
Megkérdeztem Jézustól, hogyha ez fog történni, akkor mi értelme van a Nagy Figyelmeztetésnek, hiszen sokan ismét a bűnt fogják választani?
Ő így válaszolt: „A Nagy Figyelmeztetés a tisztulás és az aratás része lesz, amely lerövidíti a Sátán idejét. Mindazok, akik túlélik és mégis a bűnt választják már nem mondhatják többé Felém, hogy nem tudják mit cselekszenek. Attól a naptól kezdve senki nem kérdőjelezheti meg Atyám létezését, aki mindenható. A Sátán azonban a jó magok mellé konkolyokat fog vetni, nehogy a jó felül kerekedjen a rossz fölött. Az emberek szabad akaratuk alapján dönthetnek majd Isten mellett vagy Isten ellen.”
– Megáll az idő!
„Belépsz önmagadba, és életutad képei gördülnek ki előtted. Senki sem fogja látni vagy hallani a Figyelmeztetésedet, mert elmerül az örökkévalóság tükre saját élményében. Ti vagytok az Utolsó Nemzedék Gyermekeim! Téged az örökkévalóságtól fogva választottál ki Én, hogy ebben a nemzedékben élj! Segíts megmenteni a világ elveszett Gyermekeit.”
„Most visszatérek, hogy begyűjtsem az aratást. A VAGYOK megvédem az enyéimet, de azok, akik tudatosan elutasítják Istenüket, örökké szenvedni fognak a sötétség, a borzalom, a bánat, a sikolyok ürességében, a kígyókirállyal és csatlósaival együtt a tűz tavában.”
“Az Örökkévalóság Tüköre mindenki számára ugyanabban a pillanatban feltárul.”
„Ne keress dátumokat vagy időpontokat, és ne hallgass semmilyen hangot ünnepnapokkal, naptári hónapokkal vagy évekkel. Az ÉN VAGYOK előre értesíteni fogom, hogy mindenki láthassa. A szemnek nem normális fehér felhők az egész világon megjelennek 7 nappal az örökkévalóság tükre érkezése előtt.”
“Ez az égitestek szőrzete, a farkuk por, ami mindenki számára látható lesz.”
„Azoknak, akiknek utazniuk kell, meg kell fontolniuk, hogy visszatérjenek otthonotokhoz, családotokhoz, szeretteitekhez, mivel a káosz és a lázadás a nemzeteitekben már előrehaladott állapotban lesz. Ön, Amerika, most látja az anarchia első jeleit. Megkezdődtek a szülési fájdalmak. Majd folytatják. A járvány második hulláma idén ősszel robban ki. Készítsen elő 3 hónap ételt, vizet és üzemanyagot erre az időre, én lerövidítem az időket, mivel minden a Kezemben van. Nem a Kígyókirály elit rabszolgáinak rothadó terveiben, ahogy gondolják. Az Örökkévalóság Tüköre leszáll az Örökkévaló Trónjáról, és minden Gyermekem előtt ragyogni fog!”
„Isten, a Mindenható Atya”
Újra lesz Élő Rózsafűzér zarándoklat Csíkszeredában, október 15-én
Október 15-én újra lesz Élő Rózsafüzér zarándoklat Csíkszeredában. Az Erdélyi Mária Út Egyesület, a csíkszeredai plébániák és az Erdélyi Cursillo közösen 2012. szeptember 8.-án szervezték meg az első Élő Rózsafüzér zarándoklatot Csíkszeredában, a következő mottóval: „Készítsétek az Úr útját!” Mt. 3,3.
Ez lesz a harmadik ilyen zarándoklat. Reggel 8,3o-kor gyülekező a taplocai Mindenszentek templomban és innen indulunk 9 órakor. A stációk megtalálhatóak a csatolmányban.
A zarándoklat során utunkkal rózsafüzért fűzünk Csíkszereda köré, imával és énekszóval átölelve a várost. A zarándoklat a résztvevők lelki épülését, gazdagodását is szolgálja. Alkalmat ad egymás jobb megismerésére, a városi templomok, kegyhelyek felkeresésére és az itteni plébániai közösségek bemutatkozására. A zarándokok egyénileg, de szervezetten is érkezhetnek a feltüntetetett indulási pontokhoz.
Imádkozni fogunk a városért, a városban és környékén élő valamennyi emberért és a családokért.
Azért imádkozunk, hogy omoljanak le azok a falak, amelyek a város és környék lakóit Istentől, egymástól és a boldogabb élettől elválasztják. Ezzel a békés, jókedvű, imádságos együttléttel egy lépést teszünk egymásért és a világért és Krisztus egyházáért. Ez a város és környéke a mi földi otthonunk, az itt megtett zarándokút segít találkozni egymással és Jézussal!
Imádkozunk városunk és országunk vezetőiért, hazánk népének szellemi, erkölcsi, és hitbeli megújulásáért.
Kérlek, vegyetek részt a zarándoklaton és népszerűsítsétek ismerőseitek körében. Jó lenne, ha minél többen bevállalnák, hogy végigjárják a teljes 16 km-es szakaszt, de azoknak is örvendünk, akik két stáció között kísérnek majd el.
Szeretettel várunk! Érted is imádkozunk!
Barátsággal, Péterfi Attila – Csongor.
https://romkat.ro/2022/10/18/a-csikiak-testi-lelki-egeszsegeert-ajanlottak-fel-az-elo-rozsafuzert/
Élő rózsafüzér a Velencei-tó körül
Élő rózsafüzér a Velencei-tó körül
2022.10.08. – Szombaton, 8.30-as kezdéssel kerül sor az Élő rózsafüzér a Velencei-tó körül a hazánkért, egyházunkért, családjainkért, egyéni szándékainkért felajánlott imádságos zarándoklatra. Az útvonal tetszőleges pontján lehet csatlakozni, illetve kiszállni.