… „jó az imádság böjttel és az alamizsna igazsággal.” (Tób 12,8)
Isten a világot saját dicsőségére teremtette, ennek szolgálata a mi feladatunk is, és az üdvösségre való meghívásunk is Isten dicsőségének, azaz tökéletességének boldogító szemlélésére szól. De miért akarja Isten, hogy böjtöljünk, alamizsnálkodjunk? Miként szolgálja ez az ő dicsőségét?
Az elhomályosult értelem, a rosszra hajló akarat és a rendezetlenné, azaz nem alárendelten, hanem az értelemtől függetlenül, annak ellentmondóan működő alsóbb képességek, a test uralma a lélek fölött az eredeti bűn következményei, amelyek gyakran megakadályoznak bennünket Isten szolgálatában, abban, amiért Isten megteremtett bennünket. A rendezetlen emberi képességek alárendelése az értelemnek és akaratnak Istenért, az ő kegyelmével helyrehozzák, ismét Isten dicsőségének szolgálatába állítják azokat.
A helyreállítás eszközei a Rafael – azon hét szent angyal egyike, akik készen állnak arra, hogy az Úr fönséges színe elé lépjenek (Tób 12,15) – által jónak mondottak: az ima, a böjt, az alamizsna és az igazság.
És hogy mit jelent ebben az összefüggésben az utolsónak szereplő igazság? Azt, ami minden helyreállítás kezdete: annak az alapvető igazságnak elismerése, hogy teremtményként teljesen alárendeltek vagyunk Istennek és önmagunkban elégtelenek. Inkább nem vagyunk, mint vagyunk hozzá képest. Ez az igazság fejeződik ki az ószövetségi bűnbánóknál a hamuba ülésben és önmaguknak hamuval való megszórásban is. Ez az ember igazság szerinti helyzete. Ezért indul a nagyböjt ugyanezzel a hamuval való meghintéssel. Csak ezen az alapon van bármi értelme a többi önmegtagadásnak, böjtnek, alamizsnának. Ha ez nincs meg benne, lehet az önmegtartóztatás természetes eszköz egy cél elérésére, ahogy például egy sportoló étkezésben mutatott önfegyelme a jobb teljesítmény érdekében, de ennek semmiféle természetfölötti célja, így ilyen következménye sincs. Ha ez viszont megvan benne, akkor az embert kegyelem szerinti új helyzetéhez segíti.
Az alamizsna a természetes rend szerinti igazságosságon túlmutató természetfeletti jóvátétel, mert az Isten szeretetéért szétosztott anyagiak arról szóló bizonyságok, hogy még azok a javaink is, amelyekért verejtékesen megdolgoztunk, Isten ingyenes jótéteményei, ahogy mindenünk az. És a róluk való lemondásban ugyanaz az Isten dicsőségére irányuló törekvés nyilvánul meg, ami a böjtben. Az alamizsna “megment a haláltól és megtisztít minden bűntől” mert az alamizsna révén közvetlenül is részt veszünk Isten életet fenntartó gondviselő ingyenes szeretetében, és ezáltal különösen is megvalósul istenképiségünk és hasonlatosságunk. A böjttel és alamizsnával rendezett képességek, értelem és akarat szükségesek ahhoz, hogy megadjuk Istennek a bűnbeeséssel tőle elvett dicsőséget, amivel tartozunk neki. Ez a rendezettség azért dicsőíti meg Istent, mert a teremtésünkkor általa alkotott állapothoz közelít bennünket, és ez az állapot Isten „képe és hasonlatossága” bennünk, az Ő, teremtésünkben is megvalósuló tökéletességének, dicsőségének megnyilvánulása.
Előböjti időszakban vagyunk. Most kell átgondolnunk és felkészülnünk arra, hogy mivel tudjuk legjobban megdicsőíteni Istent a negyven nap alatt. Mi az, ami Isten teremtő szándékának bennünk való megvalósulásához közelít bennünket, ezáltal Isten dicsőségét leginkább szolgálja?
„Dicsőítsétek Istent és valljátok meg minden élőlény előtt azért a jóért, amit velünk tett. Áldjátok és dicsőítsétek nevét. Isten tetteit hirdessétek és ne szűnjetek megvallani. A király titkát jó elrejteni, Isten tetteit azonban föl kell fedni és meg kell vallani. Tegyétek a jót és akkor a gonosz nem árthat nektek. Jó az imádság böjttel és az alamizsna igazsággal. Többet ér a kevés igazsággal, mint a sok igazságtalansággal. Jobb alamizsnát adni, mint aranykincset gyűjteni. Az alamizsna megment a haláltól és megtisztít minden bűntől. Akik jótékonykodnak, életet nyernek: de akik bűnt és igazságtalanságot cselekszenek, ellenségei saját maguknak.” (Tób 12,6-11)
