A Fatimai Szűzanya a Szent Anna-réten 2019. május elsején

11.00 Gyülekező a kis kápolnánál,

– Az ünnepség megnyitása: Bocsa József atya (Natália nővér volt gyóntatója) a Szent Anna-réti kápolnaépítés történetéről.

Énektanulás a szentmisére, régi magyar egyházi énekekből, az Aranyalma páros vezetésével.

12.00 Úrangyala, Rózsafüzér imádkozás, Szent József litánia.

13.00

A Szűzanya szobor indulása, a Szent Anna-rét feletti (a síháznál lévő) parkolóból,

Lovas zarándokok kíséretében (A Natália nővér szülőfalujából érkező lovas huszárok a Lovas Betyár Közösség lovasai.)

 

13.30 A Két Szent Szív Szövetség bemutatkozása, akik hozzák magukkal a Szűzanya fatimai szobrát (Honlapjuk itt található)  A közösség lelki vezetője Fr. Edgardo „Bing” Arellano. Az egyik böjtre és engesztelésre felhívó videojának magyar feliratos változata itt nézhető. Bing atya (aki az Exorcisták nemzetközi szövetségének a titkára is) Pünkösdkor Magyarországra látogat. Látogatásának a pontosabb programját majd itt az Engesztelők Lapján közöljük.

14.00 A Szűzanya szobor megkoronázása

Szentmise

– Körmenet

Szűz Anyának való életfelajánlás

Skapuláré felvétel

– A Natália nővér szülőfalujából érkező lovas zarándokok csodás érmet osztanak  

16.00 Testvéri együttlét, agapé a tűzrakó helyeknél (ki-ki hozzon magával kínálni valót!)

Zenei szolgálat:

  • Aranyalma Páros – Verőce
  • Urbanetz Víg Margit, Pap Péter és felesége Ildikó – Bécs

 

Ülő alkalmatosságról, ivóvízről mindenki maga gondoskodjék (WC a rét felett a játszótérnél található)

http://engesztelok.hu/szent-anna-ret/1393-a-fatimai-szuzanya-a-szent-anna-reten-2019-majus-elsejen

(Visited 2 times, 1 visits today)