22 ima a mai napra

Uram! Te látod életemben, mit tartok fontosnak, s mit nem, miért hozok olykor túlságosan nagy áldozatot, s mik azok a dolgok, amikért semmit sem teszek. Istenem, rendezd át életemet a Te akaratod szerint, hogy megérthessem és megélhessem minden ajándékodat! Ámen.

Uram! Te látod hányszor bátortalanodok el, mert saját életemben sem merem következetesen megvalósítani akaratodat. Kérlek segíts meg a mindennapok szavas és cselekedetes vallástételei között, hogy a Benned megtalált harmóniát másokra is sugározhassam! Ámen

Uram! Te látod hányszor bizonytalanodtam már el… Hála Neked, hogy kegyelmeddel mindig támogattál, s megerősítettél. Most sem kérek mást, mint azt, légy velem küzdelmeimben, hogy a külső békétlenség ellenére is megőrizhessem belső békémet! Ámen

Uram! Te látod, hányszor elmegyek csodáid mellett… Közömbösségemet csitítsd bennem, hogy jeleidet meglátva szívembe zárhassalak és dícsérhesselek Téged lelkem békességében! Ámen

Uram! Te látod, hogy hová fejlődött a világ, Te látod, hogy hol tartok benne én magam is. Haszontalanságokra pazarolom erőmet és időmet, belesüppedek az anyagvilágba ahelyett, hogy Hozzád igyekeznék… Uram, segíts nekem akaratod szerint élni rövidke életemet, hogy élni tudjak azokkal a kincsekkel, amikkel elhalmozol naponta! Ámen.

Uram! Te látod, hogy hová fejlődött ez a világ – Nélküled… Szánj meg minket, hogy szereteted igazsága megnyilvánuljon mihamarabb! “Jövel, Uram Jézus!” Ámen

Uram! Te látod, hogy még most keresem helyemet a világban. Nyugtasd meg szívem, s lelkem, hogy ahol vagyok, az az a hely, amit nekem rendeltél! S ha nem így lenne, úgy kérlek Téged, adj nekem bölcsességet, hogy átgondolva életemet helyes döntést hozzak a váltáshoz, s megérezzem, hogy Te mindenütt velem vagy! Ámen

Uram! Te látod hova jutunk Nélküled… Segítsd meg mindazokat, akik Hozzád menekülnek, hogy élhessünk a Te tetszésedre! Ámen

Uram! Te látod kelésemet és fekvésemet, rohanásomat, és küzdelmeimet, hogy az enyéimnek biztonságot teremthessek. Láttasd meg velem, hogy Nélküled semminek sincs értéke, de Veled együtt, s általad életem minden dolga tartalmat nyer. Ámen

Uram! Te látod küzdelmeimet, Te tudod mit akarsz velem tenni. Kérlek segíts engem akaratod elfogadásában, hogy megnyugodjék lelkem, s békességgel tudjam végezni feladataimat! Ámen

Uram! Te látod, mennyire szűkén vagyok az időnek… Későn fekszem, s korán kelek, mégsem tudom úgy élni életemet, hogy mindenere elegendő időm legyen. Kérlek Téged, segítsd meg mindennapjaimat, hogy küzdelmeimben meglássam; nemcsak földi céljaim élérést munkálom, hanem mennyei akaratodat is meg kívánom élni, embervoltom kiteljesülésére! Ámen

Uram! Te látod milyen sokszor esem kétségbe… Elfolyik az időm, elsuhannak a lehetőségeim, tartalmas napok helyett – melyeket úgy akartam magamnak -, újra csak a hiábavalóságok homokkupacába markoltam… Most pedig itt állok üres kézzel, mert hétköznapjaim küzdelmeinek vihara elrabolta utolsó megmaradt csillogó homokszemeimet is… Mit is tehetnék Uram Nélküled? Minden reménységemet Beléd vetem! Segíts meg, emelj magadhoz, hogy ne rémítsen meg idő és tér, hanem megtaláljam picinyke fogaskerék-életem Tőled rendelt helyét csodálatosnak megteremtett világodban! Ámen

Uram! Te látod mindannyiunk életét, s a kereszteket, melyekkel megterheltél minket. Add, hogy türelemmel viseljük azokat, s nevelődhessünk általuk! Ámen

Uram! Te látod mindannyiunk küzdelmét, s esendőségét. Kérünk Téged, szabadíts meg önzésünkből, hogy felfedezzük a Benned való lét határoknélküli szépségét! Ámen

Uram! Te tudod, hogy életemre olykor árnyékok vetülnek, s néha a bűn sötétsége is ráborul. Kérlek tarts meg engem a Te világosságodban, hogy soha ne tévesszem el a helyes irányt, s egész életemben, úgy szavaimban, mint cselekedeteimmel a Te szeretetedről tudjak bizonyságot tenni! Ámen.

URam! Te tudod, mennyire szeretném, ha több időm lenne! Sok mindenre nincs időm, hiába igyekezem olykor görcsösen is, a múlandóság szele kisodorja kezemből legcsodálatosabb ajándékodat, az időt… Kérlek, légy velem, hogy időmet a Te kezedből tudjam venni, s elfogadva létem időbe zárt korlátait, Veled együtt kiteljesedhessek itt a földön, s egykor ott, az örökkévalóságban! Ámen.

Uram! Te vagy a gazdagságom, kérlek ne szegényíts meg soha! Ámen.

Uram! Te vagy vigaszom mindenben, kérlek éltess szavaddal! Ámen.

Uram! Tedd ajkamat hálássá, hogy szívemben békesség legyen! Ámen

Uram! Tedd életemet gyümölcsözővé, hogy másoknak örömet szerezzek, s magam pedig békességet nyerjek! Ámen

Uram! Tedd elmémet élessé akaratod megismerésére, hogy bölcs szívvel szolgálhassak Neked, embertársaim javára, s a magam lelki épülésére! Ámen.

Uram! Tedd értelmessé szíveinket, hogy felfedezzük parancsolataidban az elhívást Örökkévaló Országodba! Újítsd meg lelkünket, hogy elszálljon belőle a csüggedés, a reménytelenség, a hitetlenség, s Szereteted Igazságosságára alapozva, megtartó törvényeid szerint szolgálni tudjuk embertársainkat! Ámen