Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Szent közömbösség
Kedveseim, bízzátok életetek minden mozzanatát a Szentháromságra! Kövessétek utasításait, és hallgassátok tanácsait! Tanítása esőként permetezze lelketeket. Most, az adventi szent időben, figyelmes szívvel hagyatkozzatok az utolsó időkről szóló próféciákra! Figyeljétek, mert minden beteljesedik, amit elődeink megjövendöltek. Imádkozzatok, hogy a Szentháromság és égi Édesanyánk szándéka szerint történjenek az események! Imádkozzatok buzgón, és ne engedjétek, hogy magával ragadjon benneteket a gonosz ellenség kísértéseivel! Kérjétek a szent közömbösség ajándékát, hogy ne tudjon kihozni benneteket a sodrotokból, hanem mindvégig megőrizzétek a szent békességet!

2011. 12. 06. Anna Terézia


Ajándékot készíteni a lemondások erényvirágaiból

 
Kedveseim, vigyázzatok, a mindennapok forgataga ne szédítsen el benneteket! Ne az ajándékok vásárlására fektessétek a hangsúlyt. Nyíljon meg egészen a lelketek, az Úrjézus szent születésnapjának eljövetelére! Inkább készítsetek ajándékot a lemondások erényvirágaiból, amit szívesebben elfogad tőletek a Szent Család. A szeretet megannyi gesztusait ajánljátok fel, és tegyétek ezt mindazok nevében is, akik képtelenek lemondani a vásárlásról, és az ajándékok hajhászásáról. Legyetek szerények minden tekintetben, hogy kedves hajlékra találjon bennetek az érkező Úrjézus. Boldogan várjátok, hogy beköltözzön egészen a szívetekbe!

2011. 12. 07. Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/ajandekot-kesziteni-a-lemondas

 

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Az Égben a trianoni egyezmény nem érvényes

2016. 12. 04, Vasárnap Nagytúr, A Világ Győzelmes Királynője szobor felszentelése.

Láttam, hogy Mennyei Édesanyánk ráterítette palástját a Szlovákiában élő engesztelőkre is. Az Ég nagy örömmel szemléli, hogy Szlovákiában is engesztelő közösségek jöttek létre, és imádságaikkal támogatják a Világ Győzelmes Királynője kápolnájának felépítését a Szent Anna Réten. Láttam, hogy Szlovákia különleges módon össze lett kötve Magyarországgal (a két országból fény indult ki, amelyeket egy fehér galamb egyesített).

Szűzanya: „A Szlovákiában élő engesztelő gyermekeimet részesíteni fogom győzelmem kegyelmi kiáradásában. Édesanyai szívem hálás mindazoknak, akik engesztelik szívemet, melyet hét tőr jár át. Haláluk óráján karjaimban fogom őket tartani, és általa a legnagyobb oltalomban fognak részesülni a gonosz lelkekkel szemben. Az Égben a trianoni egyezmény nem érvényes. A Magyarországról leszakított területek misztikusan ugyanúgy a magyar nemzethez tartoznak, mint korábban.”

Láttam, hogy a Szűzanya egy hatalmas rózsafüzért helyezett Európa köré. A rózsafüzér két szemét, amelyek Magyarországot és Szlovákiát jelképezték, fény járta át, és az égiek megmutatták, hogy az engesztelő kápolna megújulást fog hozni más nemzetek számára is. Több európai ország csatlakozni fog a magyar engesztelés küldetéséhez. Szűzanya:

Mindazok, akik a rózsafüzért imádkozzák, védelemben részesülnek. Az ima hatalmasabb fegyver, mint a fizikai fegyverek, melyekkel emberi életeket lehet kioltani. Imádkozzatok, hogy minél többen felismerjék az ima erejét és hatékonyságát. Ha az emberek tiszta szívvel imádkoznának, akkor elkerülhetnék a csapásokat és a háborút. Fiam szenvedését nemcsak a hit elvesztése okozza, hanem az ima hiánya is.”

Az angyalok diadalmenetben elindultak Magyarországról és hirdették Mária győzelmének közeledtét minden nemzetnek. Sokan várják annak az örömhírnek a beleljesedését, hogy az Asszony letiporja a kígyót.


http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1164-az-egben-a-trianoni-egyezmeny-nem-ervenyes

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Gondoljátok át eddigi életutatokat!

Kedveseim, az adventi bűnbánati időszakot jól használjátok fel, gondoljátok át eddigi életutatokat! Figyeljetek a Szentlélekre, és engedjétek, hogy ráirányítsa figyelmeteket arra, amin változtatnotok kell. Ha felismeritek, ne féljetek átadni neki azokat a területeket, melyeket megérintett szívetekben. Bátran engedjétek átformáló kegyelmét működni bennetek! Nagy bizalommal legyetek iránta, és hagyjátok, hogy világító kegyelmét árassza rátok. Mindent a javatokra akar fordítani, ezért nincs vesztenivalótok. Áldjátok a szívetekben is a Szentháromságos egy Istent, és adjatok hálát mindenért, amit bennetek és köztetek művel.

2012.12. 04. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/gondoljatok-at-eddigi-eletutatokat

 

Advent

2017. 12. 04.

Kedveseim! Elérkezett az új adventi időszak. Nagy szeretettel tanulmányozzátok Izajás próféta általi üzeneteket, amelyek nagyon is aktuálisak. Bár a zsidó nép hűtlenségét ecsetelik, de a mi korunkra is érvényesek. Komoly figyelmeztetést kapnak, akik elhagyták Istenüket, és a bálványok útján járnak. Figyelmeztet az Úr, hogy térjünk meg, el gonosz tetteinkkel, bánjuk meg bűneinket. „Mosdjatok meg, tisztítsátok meg magatokat, távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől, hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni. „ A Szentlélek segítségét kérjétek, hogy felismerjétek, mi változzon meg életetekben.

2017. 12. 05.

Kedveseim! Az adventi előkészület nagyon alkalmas arra, hogy komolyan átgondoljuk hogyan tovább, melyek voltak a zsákutcáink, és merre felé kell tartanunk? A Szentlelket hívjátok segítségül, mert olyan tükröt fog tartani elétek, amely kizárólag nektek szól. Engedjétek, hogy működésbe lendüljön bennetek, és hallgassatok figyelmeztető szavára. Amikor odahallgattok sugallataira, megérkezik hozzátok a kegyelem, amely felismeri a bennetek lévő nyugtalanságot, így tetten éritek a feszültséget okozó lelkeket. Adjatok időt magatoknak, és csendesedjetek el, hogy megtörténjen a bensőtökben végbemenő csoda.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/2-uncategorised/1279-advent

Legyetek tüzes lelkületűek

Kedveseim, ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek! Mit jelent ez? Azt, hogy szüntelenül égjen szívetekben a vágy a tenni akarásra. Kérjétek ezt a kegyelmet, mert ez Istentől jövő ajándék. Mit kíván tőletek a Szentháromság és égi Édesanyánk? Azt, hogy soha ne aludjon ki szívetekből szeretetének lángja. Ami azt jelenti, hogy nem szakadhat meg sohasem az állandó Szentháromság jelenlétében való élet. Hiszen ez táplálja bennetek a szeretet tüzét. Benne élni olyan, mint szüntelenül égni a vágytól, hogy világító lámpásotokban Ő legyen az el nem fogyó olaj, mely táplálja mécsesetek fényét és melegét. Így éljetek buzgón és lankadatlanul fáradozva a lelkekért, amíg nem késő! Örömmel tegyétek ezt, mert ha őszintén ég szívetekben a Szentháromság tüze, akkor azt nem tudjátok megfékezni. Engedjétek, hogy szabadon áramoljon rajtatok keresztül mindazokra, akik hozzátok folyamodnak!

2012.12. 05. Anna Terézia

2018. január 1-jével beindul a “kegyelmi erőmű” a Belvárosi templomban! CSATLAKOZZATOK!

Kedves Testvérek!

Nagy örömünkre Budapesten is beindul a kegyelmi erőmű: a 0-24 órás szentségimádás.
Az erőművet azonban el kell látni tüzelőanyaggal, és fűtő is kell. Azaz, akkor lesz Budapest és Magyarország, valamint nemzetünk megújulásának forrása, ha örökimádás zajlik a kitett Oltáriszentség előtt. Arra hívlak, hogy csatlakozz, adj egy órát hetente az Úrnak. Cserébe sokkal többet fog adni.

Miért is csatlakozzak a szentségimádókhoz?

1. Mert csak akkor lehet kitéve az Oltáriszentség, ha van, aki előtte imádkozik.
2. Régi közös vágyunk, hogy legyen egy templom, ahova bármikor be lehet térni imádkozni.
3. Mert az egy óra alatt evangelizálok is: annak köszönhetően jöhet más is Jézushoz, hogy én ott vagyok.
4. Mert Jézus kérdésére szeretnék “De!”-vel válaszolni: “Még egy órát sem tudtok virrasztani velem?”
5. Mert nekem is fontos Jézus kérése: engedjétek hozzám jönni…
6. Mert szeretem a jó befektetéseket, és a világ Királyával együtt lenni a legmegtérülőbb befektetés: egy óráért egy örökkévalóság…

Miért pont a Belvárosi templomba menjek?
1. Bárhova mehetek, de itt a szolgálatomnak is köszönhetően tudják fenntartani a 0-24 órás szentségimádás lehetőségét.
2. Fűtött, hangszigetelt és jól megközelíthető helyen tölthetek egy órát Jézussal.
3. A templomra és rám is őrző-védő Kft vigyáz, tehát nem kell félnem, nyugodtan imádkozhatok.
4. Mert itt feltétlen számítanak rám.

Mit kell tennem?
1. Regisztrálnom mihamarabb, hogy a szentségimádás szervezői is nyugodt lélekkel tölthessék a karácsonyt.
Itt tudok regisztrálni: http://orokimadas.belvarosiplebania.hu/adoralas/regisztracio
vagy
telefonon a napszak felelősöknél
00:00 – 06:00 órai időszakért felelős:
Balogh Endre +36-20-432-2186
06:00 – 12:00 órai időszakért felelős:
Bitter Lajos +36-20-432-2213
12:00 – 18:00 órai időszakért felelős:
Dr. Osztie Éva +36-20-432-2193
18:00 – 24:00 órai időszakért felelős:
Szepesi Ferenc +36-20-432-2196
vagy

személyesen a plébánia hivatalában
(1056 Budapest, Március 15. tér 2. fsz.)
hétfőn: 08:00 – 10:00 és pénteken: 08:00 – 10:00

2. A regisztráció után kiválasztani azt az időpontot, amit szeretnék (lehetőleg pirossal jelölt időpontot)
3. Ha többet szeretnék megtudni a szentségimádás itteni menetéről, akkor december 20-án elmenni a tájékoztatóra.
4. Elmenni a vállalt időpontban Jézushoz.
5. Ezt az üzenetet továbbküldeni mindazoknak, akiknek szintén fontos a szentségimádás, az ima, az engesztelés, népünk lelki megújulása.
6. Ha személyesen nem tudok bekapcsolódni, de anyagilag szívesen támogatom a templom nyitva tartását, akkor adományomat a honlapon található számlaszámra küldhetem.

Akkor találkozzunk Jézusnál!
Szeretettel:
Fábry Kornél

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Mitől kedves Isten szemében a Szent Anna réti megépítendő kápolna és bármely templom?

2016. 12. 03, Szombat Szent Anna Rét. Első szombati szentmise alatt

Láttam, hogy Jézus és a Szűzanya között egy beszélgetés zajlott, melyen Natália nővér, Mindszenty József bíboros és négy angyal is részt vett. Középen el volt helyezve az engesztelő kápolnáról készült legfrissebb makett. Amikor a beszélgetés befejeződött, az Úr odament a maketthez, szemlélte és megáldotta, majd így szólt:

„Áldásom van az engesztelő kápolna tervein, mert egyházam mögötte áll. Ne féljetek, mert Én ott állok a tervező mellett, és kísérem őt feladatában! Ne kételkedjetek a főpásztorban, aki a ti tudomásotokra jutott megnyilvánulások alapján is most már hajlamos áldását adni a kápolnára! A vele való egység által tudtok szépen és lassan előrehaladni. Én, a ti Megváltótok mindenkit engedelmességre és alázatosságra intek, mert ezek az erények oszlopként fogják megtartani a kápolnát és a körülötte álló rendeket. Gondoljatok a szentek példájára! Egyházam szenté avatásuknál nemcsak az életszentséget vizsgálja meg, hanem az alázatosságot és engedelmességet is. E két erény nélkül nem juthattok feljebb ti sem a tökéletesség lépcsőfokain. Gyermekeim, inkább arra irányítsátok figyelmeteket, hogy még jobban imádkozzatok, mert el sem tudjátok képzelni, hogy a bukott angyalok mi mindent megtesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák azt a kiépített utat az egyházzal, amelyet sok áldozat árán sikerült elérnetek. Mit gondoltok, mi fogja fölemelni igazán a kápolnát? Mindaz, ami benne fog zajlani: az engesztelés, szentmise, szentségimádás, a bűnbánat szentségének a kiszolgáltatása.

Atyám nem hagyta meg a zsidók számára a jeruzsálemi templomot, mert a farizeusok és az akkori emberek méltatlanul viselkedtek, és ezt Én, a Fiú sem tűrtem tovább. Kiűztem a kufárokat a templomból. És harmadnapra új templomot adtam, vagyis önmagamat az Eucharisztiában. Gyermekeim, az Eucharisztiában való jelenlétem fölülmúlja a világ összes templomának szépségét. Szentséges jelenlétem az, ami tökéletessé teszi a templomokat, helyreállítja még a hibáikat is. Az Én szeretetem vonzó erő, amely sokakat képes megérinteni és megszólítani. Édesanyám tökéletesen ismer Engem és megkapta a kegyelmet, hogy szeretetemet az egész világ felé közvetítse. Amikor megépül az engesztelő kápolna és ünnepélyesen el fognak ott helyezni Engem, akkor édesanyám boldogan fog belépni oda, mert ahol Én vagyok, ott ő is szüntelen jelen van. Édesanyám legnemesebb erénye, hogy képes akaratát belesimítani Atyám akaratába. Győzelmét a gonosz fölött nem önmagának tulajdonítja, hanem Isten kegyelmének.

Ma a világ kiemeli pásztoraim hibáit, ám nem gondolnak arra, hogy egyházam szent, mert Szentlelkem vezeti. Pásztoraim bűnei semmit nem csorbítanak a szentségek érvényességén, hiszen Egyházamat kősziklára helyeztem. Örvendezzetek és adjatok hálát szeretetemért, mert Egyházam ma is fönnáll minden történelmi megpróbáltatás ellenére!”

Megkérdeztem Jézustól, hogy miután elfogadja az engesztelő kápolna felépítésének terveit, akkor elkerülhetjük-e a háborút. Ő így válaszolt: „A háborút nagymértékben el fogjátok kerülni, amint felépül a kápolna, és betölti azt a feladatát, amelyre rendeltetett.”

Holnap készülünk a Világ Győzelmes Királynője szobor megszentelésére Szlovákiában. Láttam, hogy az Ég áldása lesz a szoborszentelésen. A Szűzanya tekintetében mély hálát és örömöt éreztem. Az angyali seregek is meghajoltak a szobor előtt, mely Édesanyánkat ábrázolja.

(Ez a látomás a mise prédikácója alatt zajlott, a látnok tudatába nem jutottak el a prédikácóban elhangzottak.)

Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/szent-anna-ret/1162-mitol-kedves-isten-szemeben-a-szent-anna-reti-megepitendo-kapolna-es-minden-templom

Mise a Szent-Anna réten 500 hívő részvételével

2015. 12. 05, Elsőszombat

Szent Anna-Rét, a kápolna alapkőletételének 71. évfordulója

Láttam, hogy az angyalok körbeveszik a Szent Anna-Rétet és tekintetüket az égre emelték, mert értünk jártak közbe. A Szűzanya néhány angyal kíséretében leszállt közénk, és megáldott minket. Az angyalok kezében szikladarabok voltak, amelyeket körberaktak a Szent Anna-rét közepén.

Szűzanya: „Ezek a kőszikladarabok az Egyházat jelképezik. Nemsokára a ti magyar egyházatok megújul, mert az eljövendő események sokak hitét fel fogjál ébreszteni. Imádkozzatok, gyermekeim, mert Atyátok minden imátokat számon tartja, és nemzetetek javára fordítja. A kegyelmeket már elkezdte szétosztani, és elsőként vezetőiteket ajándékozza meg, mivel rendkívül nagy a felelősségük értetek. Gyermekeim, a gonosz lélek ordít a dühtől és mindent elkövet, hogy engesztelő közösségeiteket szétrombolja. Ne engedjetek kísértéseinek, és támadásainak, hanem legyetek erősek a hitben, reményben és szeretetben! Fiam általatok menti a lelkek sokaságát, ha ti megfogyatkoztok, akkor még nehezebben fogjátok a megpróbáltatásokat átvészelni. Édesanyai szívemben hordozlak titeket, és felszentelt papjaitokat, akikért szüntelen imádkozom a Mennyben, hogy szolgálatukban mindvégig kitartsanak. Kicsinyeim, örüljetek és legyetek hálásak pásztoraitokért, hiszen ők mindnyájan nektek szentelik az életüket. Bárhogyan is élnek, ti mindig ajándékként tekintsetek rájuk. Isten előtt mindnyájan kedvesek vagytok, és kivétel nélkül szeret mindnyájatoat. Ti is szeressetek, hogy a szeretet által létrejöjjön köztetek a Mennyek Országa, amely hidat alkot a föld és az ég között. Ez a szeretet és egységetek siettetni fogja győzelmemet, amely után mindannyian vágyakoztok. Ez a győzelem nem úgy fog megvalósulni, ahogyan ti elképzelitek. Látnokaitok sok üzenetet és látomást kapnak, amiknek nagy része jelképekből áll. Győzelmem hasonló lesz Fiam győzelméhez. Isten akarata beteljesedik, amelyet hazátokkal eltervezett, hiszen számára minden lehetséges. Bízzatok az Ő erejében, mert hatalma van minden nép fölött!”

A Szűzanya megmutatta, hogy a körberakott kövek között tűz keletkezett, melynek lángjai egyre magasabbra csaptak. Amikor ezek a lángok elértek egy bizonyos pontot, az égbolt megnyílt és a Szentháromság szeretetének tüzét küldte lefelé, és a két tűz egyesült. Az egyesüléskor egy szivárványszínű tűz alakult ki, és a tüzet alkotó hídban a Szentlélek fehér galambként átrepült rajta, mintha megszentelné ezt a csodálatos egyesülést. Ezután az angyalok ebből a tűzből merítettek és sok paphoz eljutatták a kegyelmeket, majd körberepülték Európát is, hogy a bajba jutott népeken segítsenek. Szűzanya könnyes szemekkel mondta: „Édesanyai tervem, hogy Magyarország által megmentsem Európát, amely hitében megingott és eltávolodott a Jóistentől. Ó, Európa, Szeplőtelen Szívemben hordozom kereszténységedet! A világnak sok szentet adtál, hiszen te vagy a kereszténység bölcsője! Az üldöztetés utolért téged, de ez nem a vesztedet fogja jelenteni, hanem a dicsőségedet. Fiam, a keresztfán érted is szenved, nem feledkezett meg rólad, ahogyan én sem.”

A Szűzanya felém nyújtotta a kezét és megmutatta, hogy Európa fölött ott lebeg a keresztre feszített Krisztus, akinek drágalátos vércseppjei hullnak a nemzetekre. Mennyei Édesanyám így szólt: „Európa most kiveszi részét Fiam szenvedéséből, ezáltal fognak megtisztulni és megújulni azok a nemzetek, amelyekért sokan imádkoznak.”

Mária Magdolna


http://engesztelok.hu/szent-anna-ret/1018-mise-a-szent-anna-reten-500-hivo-reszvetelevel

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Mindent átadni

Kedveseim, ismét elérkezett az adventi készületek ideje. Drága kis engesztelő testvéreim, ajánljatok fel minden áldozatot a Szentháromságnak mindazokért az emberekért, akik teljesen közömbösek Isten irgalmának befogadására. Imádkozzatok és böjtöljetek, mert a gonosz lélek nem takarodik el másként, csak szüntelen áldozatok felajánlása által! Tartsatok ki a küzdelemben, hűségesen kövessétek a Szentháromság utasításait! Figyeljétek, mit kíván tőletek a Szentlélek! Adventben nagyon sok mindent adjatok át, különösen a meglévő ragaszkodásaitokat, még a saját elképzeléseitektől is szabaduljatok meg. Mindezt azért tegyétek, hogy ne találjon akadályt bennetek a Szentháromság. Engedjétek, hogy egészen lefoglaljon benneteket, és azt tegyen veletek, ami az Ő tetszése. Szabaduljatok meg minden saját elképzeléstől!

2012.12. 01. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/mindent-atadni

Kételkedés, bizalmatlanság leküzdése

Kedveseim, miért kételkedtek még mindig oly sokan a Szentháromság irgalmas szeretetében? Inkább azon legyetek, hogy buzgóságban találjon titeket, amikor hozzátok érkezik. A kételkedés bizalmatlanságot szül. A bizalmatlanság pedig elutasítja a szeretetet. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni a gonosz lélek által, aki azon munkálkodik, hogy eltérítsen az igaz ösvénytől. Ne hallgassatok vádaskodásaira, inkább nyissátok meg a szíveteket, hogy a Szentháromság szerető jelenlétében álljatok. Ne feledjétek, a bizalom hitet szül, mert elhiszi azt, amit ugyan a szem nem lát, de szíve meghallja annak hangját, aki a jóra ösztönzi. Lássátok meg a jót életetekben, és akkor biztosak lehettek, hogy a Szentháromság él bennetek! Még akkor is, ha a gonosz kísértő megpróbál tőle elszakítani a bennetek meggyökerezett bűnös készségek kívánságaival.

2012.12. 03. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/ketelkedes-bizalmatlansag-lekuezdese

Kadarkúti Égi Üzenetek 129. Szűzanya: Vigasztalások, lelki szárazságok

2011.11.30 ÉGI ÜZENETEK Szűzanya: Vigasztalások, lelki szárazságok
Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok mennyei Édesanyátok, nagy szeretettel köszöntelek mindnyájatokat. És külön köszöntöm azt a gyermekemet, aki ma először jelent meg közöttünk. Ma a vigasztalásokról és a lelki szárazságokról lesz szó. Isten a lelki fejlődés útján járó gyermekeit vigasztalásokkal és lelki szárazságokkal borítja el. A vigasztalás békét, nyugalmat, csendes örömöt, lelki, szellemi hatalmas nagy boldogságokat jelent. Ezeknek a vigasztalásoknak különböző fizikai megnyilvánulásai vannak, pl. erős szívdobogás, vagy mint ha egy tűzgolyó lenne a szívünkben, vagy a kezünk és a lábunk közül bizsergő, kellemes érzés van, vagy mintha kitágulna a mellkasunk. Akik vigasztalásban részesülnek, azok számára öröm a szentmise, az evangéliumra oda tudnak figyelni, mélyen átélik, otthon a gyakorlatban alkalmazzák Jézus tanításait. A felajánláskor pedig, abba a kehelybe, amibe a bor van, belehelyezik saját lelküket, szeretteik lelkét, a közömbös és megátalkodott lelkeket, a tisztítótűzben szenvedő lelkeket. És ezeket a lelkeket a pap a kehellyel együtt felemeli és felajánlja a Mennyei Atyának. Azután mikor elérkezik a legszebb része a szentmisének, az úrfelmutatás, akkor az a lélek, aki vigasztalás alatt van, teljesen átéli, hogy ott van az Úr valóságosan, és leszállt az oltárra, és testté és vérré vált. És ahogy megy ki az áldozáshoz, hatalmas bűnbánatot érez a szívében. Mennyire méltatlan ő az áldozáshoz, és mégis boldog, hogy ilyen méltatlanul is elfogadja az Úr és egyesülni akar vele. És amikor megáldozott, a helyén letérdel, és tele van hálával, nem győz köszönetet mondani, hogy vele a kicsi porszemmel az Ég és Föld leghatalmasabb királya egyesült. És mikor otthon van, elvégezve az állapotbeli kötelességeit, elérkezik az imádság ideje, akkor nagyon boldog, mert vigasztalásban van. Amikor elkezdi az imádságot elmondja a felajánlásokat, és csak úgy buzog a lelke a Miatyánk-ok és Üdvözlégy-ek és a szívből jövő imádságok alatt, mert felgyújtja a szívét Isten, és olyan csodálatosan elmélkedik a rózsafüzér titkok között, hogy maga is csodálkozik, hogy hogyan lehet ez, hiszen ő nem tud ilyen csodálatosan beszélni. A Szentlélek az, aki beszél belőle. A Jó Isten amikor megtér egy lélek, akkor azonnal elárasztja nagyon nagy örömökkel, magához akarja láncolni. Olyan örömöket kap, amit azelőtt soha nem élt át. Ezek az örömök jó darabig tartanak, segítik őt abban, hogy megtanulják az áldozatokat Jézustól. Hogy meg tanuljanak böjtölni, virrasztani és önmegtagadásokat hozni, lemondani mindenféléről, ami lelküknek, testünknek kedves. És egyszer csak elkezd csendesülni ez a hatalmas nagy öröm, csendes örömmé, békévé, nyugalommá változik.
Van egy választottunk, aki megkapta a benső szó ajándékát. Beszélgethet Jézussal, a Szentlélekkel, a Mennyei Atyával és velem, a Szűzanyával. Nagyon hálás ezért. Az első három évben végig azt tapasztalja, hogy hatalmas örömökkel árasztják el. Úgy kezdődik, hogy ül az íróasztalánál, fogja a rózsafüzért és imádkozik. Egyszer csak úgy érzi, hogy tele van a szíve az Isten iránti hatalmas szeretettel. Lobog a láng benne, nem tudja folytatni, mert a hangja elcsuklik. Nem tud imádkozni, de még halkan sem, mert csak arra tud gondolni, hogy Istenem, szeretlek. Teljesen betölti Isten a lelkét, úgy érzi, hogy a kezei lábai moccani se tudnak, és azt kívánja, hogy bárcsak örökké tartana ez a csodálatos boldogság. És akkor megkérdezi: -Drága Uram, mit teszel velem? -A karjaimba ringatlak, és az örök élet vizével itatlak. Képzelhetitek, milyen boldog ez a választott! Ezek a hatalmas nagy örömök minden héten kétszer eljönnek, azután ritkulnak, s végül egyáltalán nem lesz része benne, csak egy csendes nyugalom és béke marad a szívében. És akkor megkérdezi az Ő Jézusát: -Mondd Uram, valami nagy bűnt követtem el, haragszol rám, vagy visszaestem a lelki fejlődésben? Akkor Jézus így válaszol neki: -Nem Gyermekem, inkább nagyon szépen haladsz az úton a tökéletesség felé, még van javítani valód, de nagy lépésekben haladsz. Csak tudod, most először a fejlődésednek olyan szakaszába értél, amikor a puszta akaratod elég az áldozatokhoz. Most már nem kell, hogy nagy örömökkel noszogassalak, arra, hogy ne idd meg a kávét, ne edd meg az édességet, hogy ne nézd a tévét, és ilyenkor még több lelket mentesz, mint a nagy boldogság idején. Engedd meg gyermekem, hogy azoknak adjam ezeket a hatalmas érzelmeket, akik soha nem tudják szeretni a Szentháromságot, akik nem tudnak hinni, a közömbös, megátalkodott, hitetlen embereknek. És akkor ez a lélek boldog, mert tudja, hogy még többet segíthet. Tudjátok drága Gyermekeim, Isten a lélekben nem az érzéseket nézi, hanem az akaratot. Mert aki imádság közben szinte reszket az átéléstől, azt nem magától teszi, ez Isten ajándéka, nem az ő érdeme. Viszont, hogyha szép csendes nyugalomban elimádkozza a rózsafüzért, szépen felajánlja a lelkekért, próbál elmélkedni, szemlélődni, és mondja becsületesen, szépen az imáit, ez a lélek talán még több érdemet szerez magának és más lelkeknek.
Drága gyermekeim eddig a hatalmas nagy örömökről, a csendes nyugalomról, békéről hallottatok és a lelki élet fejlődését előmozdító akaratról. Most pedig a lelki szárazságról fogok beszélni nektek. Az az állapot, amikor Isten nemcsak ezeket a hatalmas örömöket, hanem a nyugalmat és csendes békét is elveszi, nincs érzelem az emberben, úgy érzi, semmihez sincs kedve. Hányszor előfordult veletek is Gyermekeim! De nem kell félni tőle, mert Istentől való, és amit Ő ad, az biztos hogy csak javunkra szolgál. Amikor ilyen lelki szárazságban lévő nagy nehezen rá veszi magát, hogy elmenjen a szentmisére, akkor ott semmit nem tud átélni, csak a teste van ott, a lelke ki tudja, hol kószál. Az evangéliumra sem tud odafigyelni. Az úrfelmutatáskor semmit nem érez, nem érzi, hogy ez a legszentebb pillanat, mert ekkor változik a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé. Nem tudja szenvedéseit hozzátenni Jézus szenvedéseihez, nagyon száraz a lelke, szomorú és levert. Amikor otthon imádkozni kellene, minden más eszébe jut, elmosogat, letörölgeti a port, elmegy a boltba, egy könyvet elolvas, mindig felugrál. Egyszer csak ráveszi magát, hogy imádkozzon, de nem tud odafigyelni, nem tudja Isten szeretni. Ez a lelki szárazság olyan, hogy senki nem tud tőle megszabadulni, ezt egyedül csak Isten tudja feloldani. Annyit kell csak tennie, hogy ellen kell állnia a gonosz kísértéseinek: -Ne menj el a templomba, csak hétköznap van, majd elmész vasárnap, aztán ne mondd el azt a rózsafüzért, hiszen semmi eredménye nincs, csak Istent bántod vele. Ez a lélek nem hallgat a gonoszra, és amikor ezt Jézus látja, lehajol hozzá, megsimogatja és azt mondja: -Drága Gyermekem, ne félj veled vagyok, ilyenkor vagyok a legközelebb hozzád, ilyenkor átölelve tartalak, vagy az ölemben tartalak, csak te nem érezheted. És abban a pillanatban fény gyúl a lelkében és tele lesz a szíve Istenszeretettel, felebaráti szeretettel. Drága Gyermekeim ez a lelki szárazság nem fölösleges dolog, hiszen alázatra nevel, hiszen érezheted, hogy még Istent szeretni sem tudod magadtól, Isten kell hozzá, hogy Őt szeresd. Azután érdemszerző is, minden zúgolódás nélkül fel kell ajánlani a fájdalmadat, ezt a levertségedet. És akkor Isten felhasználja, saját lelkedért vagy mások lelkéért.
Most szeretném elmondani, hogy hogyan van jelen itt közöttetek a Szentháromság. Most Jézussal kezdem. Hófehér ruhában van, arany öv van a derekán, szép barna haja leomlik a vállára, oly nagy szeretettel tud rátok nézni. Legelteti gyönyörű kék szemét rajtatok, és örül hogy eljöttetek ide. Jézussal szemben térdel egy fejkendős asszony, a vigasztalás állapotában van összeteszi a kezeit és imádkozik, hívja Jézust, hogy legyen jelen, érzi hogy Jézus ott áll veled szemben: – Drága Jézusom, én most a fájdalmas rózsafüzért szeretném elmondani, és felajánlom a tisztítótűzben szenvedőkért. Kérlek, engedd meg nekem, hogy csak egyetlen lélek kiszabaduljon tisztítótűzből. Elkezd gyönyörűen imádkozni, elmélkedik, szemlélődik. Jézus boldog és örömmel hallgatja ezt az imát. Amikor az ima véget ér Jézus így szól: -Drága Kislányom, te nem egy hanem tíz lelket szabadították ki a tisztítótűzből!
És most a Mennyei Atyát mutatom be nektek, aki szintén fehér ruhában van, és itt ül egy széken veletek szemben, és az ölében ott ül ugyanez az asszony, csak most ő a lelki szárazságban van. Ő nem tudja, hogy a Mennyei Atya ölében van, azt hiszi, hogy nagyon messze van tőle. De azért ő elkezd imádkozni, elmondja a Hiszekegyet, a Miatyánkot, Üdvözlégyeket, de újra és újra meg kell ismételnie, mert nem tud figyelni. Amikor befejezi, a Mennyei Atya így szól: -Drága Kislányom, ha tudnád mennyire szeretlek! Gondolatban szeretted volna, hogy a haldoklókból egy lelket megmentsek. Hát tudod hány lelket mentettél meg? Száz lelket! Hát így szeretlek Én. Elsősorban az akaratot nézem!
Drága Gyermekeim! Ha így sikerül imádkoznotok, az is értékes, talán még értékesebb!
És most nézzük a Szentlelket, Ő is itt van. Veletek szemben áll hófehér ruhában, aranyövvel a derekán, és egy glória van a feje körül. Az egyik kezében tart egy kis arany tálacskát, azon egy magas lobogó lángot. És így szól: -Drága Gyermekeim, van köztetek, aki a vigasztalás állapotában van, van aki a lelki szárazság állapotában van itt éppen jelen. Arra kérlek benneteket, hogy nyissátok ki szíveteket, hogy bele tehessek egy darabot szívetekbe az Én szeretetlángomból, hogy megnöveljem bennetek az Istenszeretetet és a felebaráti szeretetet.
És most Én, mennyei Édesanyátokat szeretnélek megáldani benneteket a Mennyei atya végtelen szeretetével, Jézus áldozatos szeretetével és a Szentlélek bölcsességével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
 
Drága Engesztelő Gyermekeim! A múlt hét szerdáján azért ajánlottátok fel a medugorjei rózsafüzért, hogy megmentsétek azoknak a lelkét akik szenvedélybetegek. Most kerül sor rá, hogy elmondjam mi történt ekkor. Amikor elkezdtetek imádkozni, akkor a Mennyei Atya az égből pici angyalkákat küldött, annyit ahányan voltatok azon a napon. Mindegyikük kezében volt egy kis tálacska. Azt tudnotok kell, hogy minden rózsafüzér szemeiben az Én Szent Fiam vére csillog. És míg imádkoztatok ezek a vércseppek a tálacskákba hullottak, amit az angyalkák tartottak. Én pedig elővettem egy kelyhet, és az angyalkák beleöntötték az összegyűlt vért, az imátok eredményét. A Mennyei Atya parancsára lementem a tisztítótűzbe egészen a legmélyére, mivel a Mennyei Atya azt mondta, hogy mind három fokozatára menjek le, és ezzel a Szent Vérrel a szenvedélybetegeket, akik emiatt haltak meg kenjem meg. A tisztítótűz legmélyén nagyon sok szenvedélybeteget találtam, mindegyiknek megjelöltem a homlokát a Vérrel és abban a pillanatban megkapták a szabadulást. A Mennyei Atya a tisztítótűz legmélyéről egyenesen a Mennyországba engedte őket. A középső, és a legfelső fokozatban lévőknek is megkentem a homlokát, s ezek a szenvedélybetegek is mind megszabadultak. A múlt szerdán értük mondott rózsafüzéretekkel rengeteg lelket kiszabadítottatok. Köszönöm, drága Gyermekeim a szereteteteket, a szelídségeteket. Megáldalak titeket az együttérző szeretet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Karácsonyi forgatag

Kedveseim, a lemondás útján járjatok! Amennyire le tudtok mondani e világ javairól, olyan mértékben tudtok határozottabban járni az üdvösségre vezető úton. Hagyjatok el mindent, ami nem válik lelketek javára! Hozzatok áldozatokat, mondjatok le minden olyanról, ami nem érlel számotokra jó gyümölcsöt. Különösen a karácsonyi nagy forgatag nem használ lelketeknek. Ne hagyjátok magatokat elcsábítani! Hozzatok apró kis önmegtagadásokat azokért is, akik gátlástalanul költekeznek. A gonosz lélek legfőbb célja ebben a most kezdődő (adventi) időben, hogy elérje azt, hogy ne figyeljetek belső összeszedettségben a Szentlélek hangjára. Ezt igyekszik egyre jobban elnyomni. Álljatok ellen kísértő csábításainak!

2013.11. 29. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-12-01-09-47-11

A legfontosabbak

Gyermekeim, várjátok érkezésem és ne féljetek a Velem való találkozástól, mert Én nagy örömmel készítelek titeket és vágyom, hogy befogadjatok Engem! Mindenkor álljatok készen a nagy találkozásra, melyben megmutatom magam nektek teljes valóságomban! A várakozást soha ne félelemmel éljétek át, mert Én nem vagyok félelmetes Isten! Inkább jöjjetek közelebb Hozzám minden nap és engedjétek, hogy átöleljelek benneteket szerető gondoskodásommal! Aki engedi, vele vagyok, és minden nap megmutatom neki az utat. Nektek nem kell mást tenni, mint befogadni szívetekbe, egyesülni Velem a szentáldozásban, megtisztulni a szentgyónásban és elfogadni mindent, amit elétek hozok és megengedek nektek! Ez az Én parancsom felétek, hogy megtegyétek azt, amire indítalak, és amire felhívom figyelmeteket. Ezek a parancsok nem nehezek. Jézusotok

2014. 11. 29. Anna Terézia

http://www.engesztelok.hu/lelkielet/886-a-legfontosabbak

+ Lelked Jézus számára legyen gyönyörű kastély, az ellenség számára azonban bevehetetlen erőd +

Főleg a rosszallás, a neheztelés lelkei tesznek most próbára benneteket.

Kedveseim, adventben tanuljatok meg mindent szeretettel átadni! Különösen azokat a dolgokat, amelyek miatt neheztelés van a szívetekben. Ne vonjatok le messzemenő következtetéseket, mert azokkal könnyen félre siklotok! Ne hagyjátok, hogy különféle megpróbáltatások félrevezessenek benneteket! Figyelmeztessétek egymást testvéri szeretettel és nagy alázattal, mindig a jót feltételezve a másikról. Ádventben virrasszatok a gondolataitok felett is, mert az ellenség arra akar rávenni benneteket, hogy egymásról helytelenül gondolkodjatok. Főleg a rosszallás, a neheztelés lelkei tesznek most próbára benneteket. Legyetek éberek, és kitartóan imádkozzatok egymásért!
2011. 11. 28. Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/fleg-a-rosszallas-a-nehezteles-lelkei-tesznek-most-probara-benneteket

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Adventi lelkiismeret vizsgálat.

2016. 11. 27.

Gyermekeim, vegyétek komolyan az adventi készülést. Keressetek alkalmat az elvonulásra és kérjétek a Szentlelket, hogy mutassa meg nektek a hiányosságaitokat. Ne féljetek felismerni korlátaitokat, mert ezek segítenek rávilágítani hibáitokra. Éljetek a jelenlétemben, és akkor könnyebben felismeritek gyengeségeiteket. De ne feledkezzetek meg a jócselekedeteitekről sem, melyeket Én ajándékoztam nektek. Ragadjatok pajzsot, vértet és harcoljatok a gonosz támadásai ellen, aki állandóan keresi az alkalmat arra, hogy elgáncsoljon titeket.

Jézus

2016.11.28.

Kedveseim, az új egyházi év kezdetén végezzünk komoly lelkiismeret vizsgálatot. Sok minden van, amire nem gondolunk, és olyan könnyen elmegyünk mellette, pedig bennünk van, mert a megszokás rabul ejtett. Érdemes lenne megvizsgálni milyenek a megszokott viselkedési formáink! Van-e köztük olyan, ami nem Istennek tetsző? Milyenek a világban végzett tevékenységeink? Milyenek az emberi kapcsolataink? Kikre neheztelünk? Mi lehet ennek az oka? Talán a mi visszahúzódásunk, mert nincs kedvünk kommunikálni? Engedjétek magatokat Krisztus szemüvegén keresztül szemlélni! A Szentlélek segítsen felismerni mindazt, ami hiányosság az életünkben!

2016.11.29.

Kedveseim, amikor megvizsgáljátok lelketeket, gondoljatok arra, hogy mekkora kegyelemben részesít az Úr benneteket. Mert Isten kegyelme nélkül nem tudnátok kijavítani hibáitokat. Az Úr hatalmas ereje képessé tesz arra, hogy felismerjétek korlátaitokat és megvalljátok bűneiteket. Sok ember teljesen elaltatta lelkiismeretét, mert nem jelent neki semmit Jézus. Ezért nekünk nemcsak azért kell imádkoznunk, hogy jól felismerjük bűneinket, hanem azért is, hogy testvéreinket is megérintse a bűnbánat kegyelme. Minél jobban sikerül beismerni saját bűneinket, annál hatékonyabbak lesznek a másokért mondott imáink is.

2016.12.01.

Kedveseim, amikor lelkiismeret vizsgálatot tartotok, ne arra gondoljatok, hogy mit nem csináltatok jól, hanem engedjétek, hogy Jézus segítsen nektek a felismerésben. Nem biztos, hogy a ti elgondolásotok szerinti mércével mér benneteket. Lehetnek olyanok is, amelyekre nem gondoltok, mégis fontos lehet számotokra. Imádkozzatok, hogy Jézus szemüvegén keresztül szemléljétek magatokat. Mindent adjatok át Neki, mert gondja van rátok. Tudja mi használ lelketek javára. Így imádkozzatok: Jézusom, átadom Neked minden rendetlenségemet, és segíts nekem, hogy minden jóra forduljon. Hálás vagyok Neked mindörökké.

2016.12.02.

Kedveseim, ne csak a bűneiteket vizsgáljátok meg, hanem keressétek meg azoknak gyökereit. Pl. mi okoz félelmet bennetek, és miért aggódtok a jövő miatt? Mért vagytok sokszor elégedetlenek? Mert ezek zavart idézhetnek elő a lelketekben. Legyetek őszinték magatokkal és ismerjétek fel a károk okozóit. Törekedjetek a helyes önismeretre és értékeljétek a szándékot. Ne hozzatok ítéletet magatokra, ne legyetek túl szigorúak! Alázattal fogadjátok a figyelmeztetéseket, inkább okuljatok belőlük. Mindenért adjatok hálát Istennek.

2016. 12. 03.

Kedveseim, tűzzétek ki fontos célul saját lelketek megmentését. Ennek érdekében kövessetek el mindent. Imádkozzatok, hogy legyen erőtök kitartani a buzgóságban. Ne engedjétek szíveteket lankadni. Kérjétek az erősség Lelkét, hogy mindig kibírjátok a rátok mért megpróbáltatást. Mindenki saját magáért tud a leghatékonyabban imádkozni. Bár előfordul, hogy nem látjuk tisztán önmagunkat. Akkor Jézus feltárja nekünk Szentlelke által gyenge pontjainkat, és fel tudjuk ismerni, hogy kijavítsuk azokat. Soha ne hagyjuk abba saját magunk megtérésén munkálkodni, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt.

2016.12. 04.

Oltáriszentségi Jézus: Drága engesztelő gyermekeim! Szeretetem irántatok határtalan. Itt vagyok köztetek és árasztom kegyelmeimet azokra, akik kérik Tőlem. Legyetek nagyon boldogok, mert Hozzám tartoztok. Őrizzétek szíveteket szentségben és igazságban. Milyen kiváltságos kegyelemben részesültök, akik eljöttetek imádásomra. Szeretnék szívetekhez szólni és feltámasztani lelketekben az új embert. Nyissátok meg fületeket és hallgassatok Szentlelkemre. Sokszor éltetek már át komoly lelki élményt, mégis kevesen vannak, akik beengednek lelkük mélyére. Amikor követtek Engem feltárom nektek és felszínre hozom a valóságot. Engedjétek, hogy vezesselek benneteket. Tanuljátok meg úgy látni magatokat, ahogy Én látlak titeket. Hívjatok és megérkezem és megmutatok mindent, ami lelketek üdvösségét előmozdítja. Ne féljetek felismerni lelketek visszásságait, inkább örüljetek ennek, mert ha nem kerülnének napvilágra dolgaitok, vakságban élnétek. Szeretném, ha visszanyernétek lelki békéteket.

Anna Terézia

 

http://engesztelok.hu/lelkielet/1167-adventi-lelkiismeretvizsgalat