Az atyáinktól származó sok dolog között, amelyek szükségesek a hagyomány helyreállításához, kevés olyan dolog van, amelyet jobban elhanyagolnak, de amely ugyanakkor szükségesebb is lenne, mint a testi böjt. Még a hívő katolikusok is, akik buzgón törekszenek a szentmise és a valóságos jelenlétnek kijáró tisztelet helyreállítására, a legalapvetőbb böjtöt, amelyet atyáink még 1950-ben is gyakoroltak, ritkán értik és gyakorolják. Ráadásul a modern világnak a saját étvágya és az érzéki élvezetek iránti rabsága a rabszolgatartó szociális média mindenütt jelenlévő uralmán keresztül a katolikus családokba is behatol. Ezért ebben a cikkben az a szándékunk, hogy az olvasóknak megadjuk a szükséges ellenszert mind a lelki életben burjánzó tanbeli tévedésekkel szemben, mind pedig az elődeinktől származó szükséges gyakorlati bölcsességet a böjt eme erényének visszaszerzéséhez.
Az ember igazi állapota
Mint katekizmusunkból tudjuk, a szent keresztség megtisztít az eredendő bűntől, de annak hatásai bennünk maradnak, és hajlamosítanak bennünket ősszüleink bűnére. A lelki élet a keresztény által tett erőfeszítés, hogy ezeket a hatásokat Isten erejével legyőzze és örök jutalmat érdemeljen ki Isten kegyelme által -, azt a jutalmat, amelyet a Krisztus szenvedésével egyesülőknek ígértek.
Az eredendő bűn hatásai közé tartozik az értelem elsötétülése, az akarat meggyengülése és a rosszra való általános hajlam. Ez a hajlam annak a következménye, hogy érzéki vágyaink irányítják értelmünket és gondolkodásunkat, ahelyett, hogy ez fordítva lenne. Más szóval, értelmünk az érzéki vágyaink rabszolgája, és ezért úgy viselkedünk, mint az állatok, akiknek nincs értelmük. A megfelelően rendezett lélek az értelmet és az akaratot használja az érzéki vágyak irányítására, hogy azok a helyes értelemnek megfelelően rendezettek legyenek.
Mik ezek az érzéki vágyak? A domonkos felfogás szerint ezek közé tartoznak a haragvó képesség (irrascibile) és a vágyódó képesség (concupiscibile) vágyai, és ezek a testünkben, nem pedig a lelkünkben találhatók. Ezek az vágyak azokat a természetes javakat kívánják, amelyeket Isten az emberi természet használatára és parancsolatainak teljesítésére teremtett. A vágyódó képesség minden közvetlen, érzéki élvezetre vágyik, de különösen két természeti jó felé irányul: az étel és a szexuális aktus (nemzés) felé. Ezek a dolgok önmagukban jók, de az eredendő bűn által romlásunk okozóivá válhatnak.
Az ember bukott állapotában a vágyódó képesség az értelmet az étel és a szexuális aktus iránti vágyak rabjává teszi, ami két elhatalmasodó bűnt eredményez: a falánkságot és a kéjvágyat. Ezek – az étel utáni vágy és a házastársi aktus – nagyon erős természetes hajlamok, mivel az emberi természet számára (az Isten által teremtett és a helyes értelem által elrendelt) nagy jót jelentenek, így a hozzájuk kapcsolódó bűnök különösen uralkodóak a bukott ember számára.
Így modern világunkban, amely az eredendő bűnt fékező minden hatást ledobott magáról, ezt a két mindent elsöprő rosszat látjuk: a falánksági fogyasztást és a paráznaság rabszolgasorba taszító szellemét. Ezekhez aztán hozzáadhatjuk a közösségi média mindent átható uralmát, amely a technológia segítségével manipulálja ennek a vágynak a közvetlen örömeit. [1] Valóban, a modern korszakot, amely megkísérelte trónfosztani Krisztus Királyt, a “test uralmának” – vagyis a vágyódó képesség uralmának – nevezhetjük, ugyanúgy, mint a Sátán uralmát, aki a test bűneit különös hatékonysággal használja fel a terveihez.
A böjt: a természeti és az isteni törvény egyik alapvető parancsa
Mivel a bukott emberben különösen a bujaság és a falánkság uralkodik, az atyák azt mondják, hogy ez a két rossz az első, amelyet a lelki életben le kell győzni, ezért nagyon nehéz a lelki életben előrehaladást elérni, ha a vágyódó képességet még mindig ezek az érzéki vágyak uralják. Különösen a kéjvágynak van különösen sötétítő hatása az értelemre, amint azt modern világunk teljes irracionalitása mutatja [3].
Könnyen belátható, hogy a böjt miként fékezi a falánkságot, de hogyan segít a bujaság elleni küzdelemben? Ennek az az oka, hogy mindkettő olyan rossz, amely ugyanazt a vágyódó képességet érinti. A böjtöléssel a lélek azt a vágyódó képességet kormányozza, amely – a bujaság és a falánkság által – Isten ellen lázad. Így a böjtöléssel a lélek mindkét rosszat ugyanazzal a gyakorlattal támadja meg.
A böjt tehát olyan eszközzé válik, amellyel a vágyódó képességet a helyes értelemnek megfelelően mérsékelni lehet. Ezáltal a falánkság vétke a mértékletesség erényévé, a kéjvágy vétke pedig a tisztaság erényévé alakul át. Ezért mondja Augustinus, összefoglalva az összes szentek tanítását, hogy “a böjt megtisztítja a lelket, felemeli az elmét, aláveti a testet a léleknek, megtörtté és alázatossá teszi a szívet, szétszórja a vágyódás felhőit, eloltja a kéjvágy tüzét, meggyújtja a tisztaság igazi fényét.”[4].
Szent Tamás hozzáteszi: “Mindenki köteles az értelem természetes belátása révén gyakorolni a böjtöt, legalább annyira, amennyire szükséges ezen célok miatt” [5]. Maga a természeti törvény is jelzi, hogy a böjtöt gyakorolni kell, mert egy nem katolikus is beláthatja az értelmét használva – ahogyan egyesek teszik -, hogy az embert a falánkság és a kéjvágy rabszolgasága vadállattá változtatja.
Ezen felül Isten már az Ószövetségben is megparancsolta a böjtöt, súlyos büntetést állapítva meg: “Mindaz, aki nem tagadja meg magát ezen a napon [a böjt napján], vesszen el népéből” (Lev23,29). Urunk idejében általános szokás volt, hogy minden héten két napon – hétfőn és csütörtökön – böjtöltek, ezért említi a példabeszéd a heti kétszeri böjtöt (Lk 18,12). Ez a szokás már kialakult, így Urunk nem adott előírást, hanem egyszerűen csak azt mondta, hogy amikor böjtölsz, ne böjtölj úgy, mint a képmutatók (Mt 6,16). Ezért alakult ki a keresztény hagyomány az apostoli időktől kezdve, hogy más napokon böjtöljenek, mint a “képmutatók”, hogy megkülönböztessék a keresztényt a zsidótól. Keleten egy nagyon korai dokumentum tanúskodik erről:
„Ne legyen a ti böjtötök a képmutatókéval azonos, mert ők a hét második és ötödik napján böjtölnek; de böjtöljetek a negyedik napon és az előkészületen”. [6]
Így a keleti keresztények az apostoli idők óta minden héten böjtölnek szerdán – Urunk elárulásának napján – és pénteken – Urunk szenvedésének napján. Nyugaton erősebb hangsúlyt kapott Urunk szenvedése, így a péntek lett a böjt elsődleges napja, bár a kántorböjtök idején a szerda és a szombat is bekerült (a szombati böjt Rómában szintén nagyon régi szokás). Az apostolok így tanították a rendszeres böjtöt, amely a különböző régiókban eltérő szokásokká fejlődött.
Ezért mondja Szent Tamás, hogy maga a böjt erény, és ezért szokás, amelyet rendszeres – általában heti – gyakorlással kell elsajátítani. Szent Tamás azonban további különbséget tesz a böjtölési kötelezettség tekintetében a böjt természetes törvénye és az egyházi tekintélyen keresztül közvetített isteni törvény között. Ez azt jelenti, hogy az egyház a böjti szabályokat az egyes vidékek szokásai szerint állapította meg, és idézi Augustinust, aki szerint “Minden tartomány tartsa magát a saját gyakorlatához, és tekintsen úgy az idősek parancsaira, mintha azok az apostolok törvényei lennének.”[7] Így nyugaton és keleten különböző böjti szabályok születtek, mint mondtuk, a helyi szokásoknak megfelelően kialakítva, de mindegyiket azzal az alapvető kötelezettséggel tartották, hogy a böjt szükséges a lelki élethez.
A böjt mint bűnbánat és elmélkedés
De az érzéki vágyak mérséklésén kívül Szent Tamás a böjt erényének két másik célját is meghatározza. Az első a bűnbánat és a bűnért való elégtétel, amelyre Szent Tamás a Jo 2, 12-t idézi: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtöléssel, sírással és gyásszal. Ezért különösen a nagyböjt bűnbánati időszakában a böjt szabályait minden keresztény egyház minden régióban előírta (bár a szabályok között vannak sajátos eltérések). [8]
De miután a test mértékletességét és a bűnbánatot már gyakorolták, megmutatkozik a böjt harmadik és legmagasabb rendű célja:
„Azért folyamodunk a böjtöléshez, hogy elménk szabadabban emelkedjen fel a mennyei dolgok szemlélésére: ezért mesélik Dánielről, hogy három hét böjt után kinyilatkoztatást kapott Istentől.”
A böjti szabályok nemcsak a húsoktól, hanem a tejből és tojásból készült ételektől való tartózkodást is előírták. Miért van ez így? A régiek könnyen megfigyelhették – még ha a tudományos kifejezéseik mások is voltak -, hogy ezek az ételek sok zsírt tartalmaznak, ami az érzéki vágy növekedését okozza, álmossághoz és az elme tompulásához vezet. Ezért a böjt a kevesebb étellel és kevesebb zsírral könnyített a vágyódó képességen, és így az értelem könnyebben fel tudott emelkedni a szemlélődésre.
Ez az oka annak, hogy a hal volt az egyetlen megengedett hús, mivel sovány, kevés zsírt tartalmazó hús volt. Ez megmagyarázza a Nagyböjt vagy húshagyó kedd eredetét is, amely napon az összes tojást és tejet fel kellett használni – különböző szokás szerinti finomságokkal, például a lengyel pączki-val -, mivel húsvétig nem ették újra. Szent Tamás így foglalja össze a böjt fontosságát az egész évi ünnepnapokon való áhítatos szemlélődés érdekében:
„Húsvét ünnepén az ember elméjét áhítattal az örökkévalóság dicsőségére kell emelni, amelyet Krisztus a halálból való feltámadásával helyreállított, ezért az Egyház böjtöt rendelt el közvetlenül a húsvéti ünnep előtt; és ugyanezen okból a főünnepek előestéjén is, mert ekkor kell felkészülni a közelgő ünnep áhítatos megtartására. Ugyancsak az Egyházban az a szokás, hogy az év minden negyedénél (kántorböjt – azaz évnegyedes böjt) végzi a szenteléseket… és akkor mind a felszentelőnek, mind a felszentelésre jelölteknek, sőt az egész népnek, amelynek javára felszentelik őket, böjtölnie kell, hogy felkészüljön a felszentelésre.”
Így böjtöltek és tartózkodtak atyáink a böjtnek ebben a régóta bevett szokásában az Egyház minden vidékén. De ez nemcsak a bujaság és a falánkság alapvető vétkeinek leküzdésére szolgáló alapszabály volt, hanem rendszeres szigorral járó fegyelem, amellyel a szentek a szemlélődés magaslataira emelkedtek, és jóvátételt ajánlottak Istennek az emberek bűneiért.
A II. vatikáni zsinat idején az Egyház már jóváhagyta a böjti szabályok némi enyhítését. Jelentős enyhítés történt XIV. Benedek alatt 1741-ben, és még több a 20. században, különösen a II. világháború alatti élelmiszerhiány idején. A háború utáni években azonban az egyházi hatóságok egyre erősebb társadalmi törekvést ismertek fel a tisztaság elleni minden bűn normalizálására. Az 1920-as és 30-as években már a jazz-korszak “első szexuális forradalma” zajlott.
1950-ben, Szent Goretti Mária szentté avatásán XII. Piusz homíliájában azt mondta:
“Az elmúlt ötven év alatt, a tisztességes emberek gyakran gyenge reakciójától kísérve, a gonosz gyakorlatok összeesküvése zajlott, amelyek könyvekben és illusztrációkban, színházakban és rádióműsorokban, stílusokban, klubokban és a strandokon propagálták magukat, megpróbáltak utat törni maguknak a családban és a társadalomban, a legnagyobb kárt a fiatalok körében okozva, még a legzsengébb korúak körében is, akikben az erény birtoklása természetes örökség.” [9]
Ezért mondhatta a II. vatikáni zsinat előestéjén Ottaviani bíboros az egyik előkészítő dokumentumban:
„Az erkölcsi rend a keresztény szemérem és tisztaság megváltoztathatatlan elveit védi. Ismerjük azokat az energiákat, amelyeket a divat, a filmek és a sajtó világa jelenleg arra fordít, hogy a keresztény erkölcs alapjait e tekintetben megingassa, mintha a hatodik parancsolatot elavultnak kellene tekinteni, és szabad utat kellene engedni minden szenvedélynek, még a természetellenesnek is. A Zsinatnak lesz mondanivalója e témával kapcsolatban. Tisztázni és végül elítélni fog minden olyan kísérletet, amely a pogányság újjáélesztésére irányul … ellentétben az erkölcsi renddel.” [10]
Sőt, a fatimai Szűzanya volt az, akinek üzenete az egész világon erősödött a Harmadik Titok 1960-as kinyilatkoztatását várva. Ennek az üzenetnek az egyik legerősebb része a gyökerére mutatott arra, amivel a társadalom akkor már évtizedek óta szembesült: “Több lélek kerül a pokolba a test bűnei miatt, mint bármilyen más okból.”[11].
De a test bűnei elleni józan figyelmeztetés helyett a háború utáni világgal kapcsolatos Teilhard-féle optimizmus uralta az egyházi vezetőket a zsinaton és utána is. A modern világnak, amely napról napra jobban rabjává válik érzéki vágyának, nem a “jótékony anatémát”, hanem az irgalom irgalmatlan “gyógyszerét” adták. És így a modern ember böjt iránti megvetését – amely nyilvánvalóan féktelen vágyának és falánkságának következménye – nem megfékezték, hanem megerősítették. A modern böjti szabályokat 1966-ban olyan mértékben enyhítették, hogy a rendszeres böjt gyakorlata – az alapvető erkölcstelenségek elleni alapvető fegyver – szinte teljesen eltűnt a katolikus hívek életéből. VI. Pál 1966-os katasztrofális döntése után a mocsok – mint egy rothadó szennyvízáradat – az 1968-as (második) szexuális forradalomban szabadult el, és a többi már történelem.
A böjtöléssel kapcsolatos modern tévedések
Az újítók a böjt elnyomását kettős tévedéssel indokolták: az egyik a tanításban és a lelki életben, a másik a modern világ állapotára vonatkozó téves állításban. Ez az az irracionális és csábító állítás, miszerint a modern ember már túlhaladt azon, hogy olyan gyakorlatokra vonatkozó szabályokra legyen szüksége, mint a böjt, és képes uralkodni saját vágyain. Mindenki számára magától értetődőnek kellene lennie, hogy ez az állítás nem tükrözi a valóságot.
De a tanításban azt állították (és VI. Pál elfogadta), hogy a szeretet művei a böjt önmegtagadását a lelki élet mindenféle vesztesége nélkül helyettesíthetik. [12] De a szeretet művei – bár önmagukban jók és dicséretesek – nem fékezik meg az érzéki vágy túltengését. A lelki életet akadályozza, hogy az alapvető erkölcstelenségeket nem támadják meg gyökerüknél. Ezután egy neognoszticizmus uralkodott, amely azt állította, hogy az önmegtagadás kizárólag belső dolog, és nem kell, hogy a testet érintse. Ez a tévedés azonban rosszabb volt, mint az első, mivel tagadta az ember alapvető felépítését, amely szerint az ember egyszerre lélek és test, egy személyben egyesülve.
De ez táplálta a legsúlyosabb tévedést, amely azt állította, hogy az ember inkább alkalmas a szabadságra, mint a törvényre. Ez nem volt más, mint egy retorikai lepel, amellyel a bukott ember örökre elrejthette az eredendő bűn szégyenét. E dogma tagadása – legalábbis a gyakorlatban – áll a szabadságnak a törvénnyel szemben való torz kijátszásának középpontjában, hogy a hús-vér test bűneinek teljes szabadságot és korlátoktól mentességet adjon, ami a bűn teljes rabszolgaságához és szellemi vaksághoz vezet. Ilyen a mai modern világ állapota, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a katolikus pásztorok és hívek átadták magukat a rabszolgasorba taszított Bukott Ember zabolátlan követeléseinek.
Hogyan kell böjtölni: Gyakorlati bölcsesség az atyáktól
Mindezek ismeretében döntő fontosságú, hogy azok a katolikusok, akik a lelki életben előre akarnak lépni, ismét visszaszerezzék atyáink fegyelmét a böjt erényében. Nincs jobb alkalom ennek visszaszerzésére, mint a nagyböjt.
Miután egy lélek meggyőződött a böjt szükségességéről, döntő fontosságú, hogy elkerülje az atyák által e kérdésben leggyakrabban azonosított hibát: a mértéktelen buzgóságot.[13] Az ördög elragadja a nagylelkű lelkek jámbor szándékait, és úgy csavarja el őket, hogy ha nem vállalják a teljes önmegtartóztatás és a napi böjt szigorú fegyelmét, akkor nem böjtölnek igazán. Ennek eredményeként ezek a lelkek két nap után kiégnek és kudarcot vallanak, csüggedésbe esnek, és teljesen abbahagyják a böjtöt.
Ehelyett legyen benned alázat, hogy a lehető legobjektívebben nézz magadra: milyen mértékű böjtöt tudsz végezni, hogy megszokd a böjtölést? Kezdd azzal, hogy minden pénteken (nem csak nagyböjtben) tartózkodsz a hústól. Amint ezt rendszeresen meg tudod tenni, kezdd el kihagyni a pénteki reggelit. Ha ez már szokássá vált, fontold meg, hogy teljes böjtnapot csinálj belőle, és pénteken csak egyszer étkezzél. Nagyböjtben ugyanezt megteheted szerdán is. Ha így teszel, akkor máris a böjt erénye felé haladsz. A hagyományos böjt a nagyböjtben a hét hat napján naponta csak egy étkezés, és a hús- és tejtermékektől való tartózkodás minden nap, még vasárnap is.
Légy óvatos a húsvét alatt: könnyen elveszítheted a böjtölés egész erényét, ha az ünnepek eme ünnepén túlzott lakomákba bocsátkozol. Helyes, ha ilyenkor minden böjtöt lazítunk, de az is bölcs dolog, ha a böjtöt nem szüntetjük meg teljesen. Folytassunk például némi önmegtartóztatást péntekenként a húsvét alatt, majd a pünkösd utáni időszakban térjünk vissza a teljes böjti fegyelemhez.
Az is nagyon hasznos, ha ezt más hívőkkel együtt tesszük (ahogyan ezt egykor a nagyböjtben gyakorolták). Fontold meg, hogy a házastársaddal együtt böjtölj, vagy csatlakozz egy Exodus 90 csoporthoz. E rendszeres böjti fegyelem fenntartásával Isten kegyelméből meglesz az alapvető fegyvered a kéjvágy és a falánkság démona elleni küzdelemhez, és a szentség eléréséhez.
Jegyzetek
[1] A közösségi médiát az alkotók úgy tervezték, hogy manipulálják az embereket, hogy a maximális profit érdekében rabszolgasorba taszítsák őket a kedvelések, retweetek és követők örömével. Ezt az alkotók nyíltan elismerik, például a Facebook létrehozója, Sean Parker.
[2] ld. Cassianus, Institutes, 5. és 6. könyv
[3] Szent Tamás azt mondja, hogy az ostobaság – a bölcsesség ellentéte – egyenes következménye a kéjvágy bűnének. (II-II q46 a3).
[4] De orat. et Jejun., Serm. lxxii (ccxxx, de Tempore). idézve in II-II q147, a1.
[5] II-II q147 a3
[6] Az előkészület a hetedik nap, a szombat előtti nap volt. Didache, 8. fejezet. Ez az apostoli tanítás egyik legkorábbi írásos emléke, amelyet Kr. u. 100 körül jegyeztek le.
[7] De Lib. Arb. iii, 18; cf. De Nat. et Grat. lxvii. Quoted in II-II q147 a8.
[8] A halevés szokása a nagyböjt idején például sohasem terjedt el keleten, ahol nemcsak a haltól, hanem a bortól és az olívaolajtól is tartózkodtak. Ez valószínűleg a nyugati tartományok (különösen annak északi részei) és a keleti tartományokat uraló számos városi központ közötti gazdasági különbségekre utal.
[9] XII. Piusz, Homília Szent Maria Goretti szenttéavatásán. 1950.június 24.
[10] II. vatikáni zsinat előkészítő jelentések. trans. Aram Berard, (Philadelphia, The Westminster Press, 1965), 51.
[11] Szent Alfonz ugyanezt mondja erkölcsteológiájában: “Nem habozom azt állítani, hogy mindenki, aki elkárhozott, a szexuális tisztátalanság eme egyetlen bűne miatt kárhozott el (vagy legalábbis anélkül nem)” Moral Theology Vol. II Book IVa, trans. R. Grant, (Mediatrix Press: 2017), p. 465.
[12] VI. Pál (1966), Paenitemini.
[13] Cassianus, Beszédek I, ch. 17.