Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Várakozásotok múljon felül minden eddigit!

Kedveseim,várakozásotok múljon felül minden eddigit! Álljatok készenlétben, hogy amikor megérkezik az Üdvözítő, imádatban találjon titeket! Boruljatok le, az isteni fényesség jelenlétében, mert Megváltónk érkezik, hogy üdvösséget hozzon erre a bűnös világra. Ha felkészítitek szíveteket a Szentlélek által a legnagyobb kegyelem befogadására, magára Jézusra, akkor semmi sem hiányzik majd nektek, mert már birtokoljátok azt, aki győzött a gonosz világ felett. Most virrasszatok, és imádkozzatok a Szűzanyával együtt, és akkor bizonyára meglátjátok Jézusát, akit e világra szült a Szent Szűz.

2011. 12. 19. Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/varakozasotok-muljon-feluel-minden-eddigit

Józanul költekezni

Kedveseim, ne engedjétek, hogy a világi forgatagban elvesszen megszentelő ruhátok, mert bizony oly nagy a csábítás, melynek ki vagytok téve. Tanuljatok meg józanul, célirányosan költekezni. Ne engedjetek a kísértésnek, amit az üzleti őrület kínál az embereknek. Nézzétek a szentcsaládot, mekkora nélkülözésben keresték a szállást, hogy befogadják őket, amikor elérkezett Mária szülésének ideje. Legalább ti legyetek részvéttel a szentcsalád iránt, és legyetek buzgó kovász a környezetetekben. Apró, pici önfeláldozásaitokkal álljatok a Szűzanya mellé, és kitartó, áldozatos imáitokkal hozzatok áldozatokat a lelkekért. Virrasszatok, és minden lehetőséget használjatok fel az engesztelésre, hogy a világ megújuljon!

2012.12. 19. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/jozanul-koeltekezni

Ítélkezés és tisztánlátás

2015. 12. 20.

Kedveseim, fontos, hogy megkülönböztessétek az ítélkezést a tisztánlátás érdekében való megítélésétől. Az ítélkezés egyedül Isten kezében van. Ő az, aki ismeri szándékainkat és cselekedeteinket meg fogja ítélni. De az egyedül az Ő hatáskörébe tartozik. A keresztény ember nem hunyhatja be szemét a negatív dolgok láttán. Ezért meg kell különböztetnie, hogy mikor, kinek és hogyan kell ezeket szóvá tennie. Vannak olyan események, amelyek kimenetelét befolyásolhatjuk, ha nem hunyászkodunk meg. Ilyen, amikor valakit figyelmeztetni kell a tettei miatt. De vannak olyan folyamatok is, amiket közvetlenül ugyan nem befolyásolhatunk, de imáinkkal igen. Ami a legfontosabb, hogy szíveteket tartsátok tisztán az ítélkezés bűnétől, inkább lássátok meg a saját negatív elhajlásaitokat. Törekedjetek a helyes felismerésre!

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1042-itelkezes-es-tisztanlatas

(Visited 33 times, 1 visits today)