Bűn, büntetés és bünhődés – A pogány harag táplálta gyűlölet legyőző isteni-keresztényi fegyvere a megbocsátás. Melynek lélektana megérteti, elfogadtatja a széles néprétegekkel és lehetővé teszi az isteni igazsághoz hű nemzetek keresztes hadviselését.
A jó és rossz örök küzdelme
A SZER etet, A GYŰL ölet!
A LÉLEKTAN
Nagyon fontos, hogy kitérjünk a haragnak arra a formájára, amely a legveszélyesebb, a legmérgezőbb, az pedig az elfojtott harag. Ez hosszú időn át halmozódhat lelkünkben és lassan emészt, tönkretesz. Különösen akkor veszélyes, ha hosszú időn át táplált és fenntartott bosszúszándékkal társul (ugye van olyan érdekközösség – mint a cionzsidóság -, akik „szent irataikba” foglalták a harag, a bosszú és a gyűlölet hamis hármasságát), amikor akár nyíltan, akár rejtetten, de a másik kárát, áttételesen pedig pusztulását kívánjuk. Ezt nevezzük gyűlöletnek.
A gyűlölet olyan mély és erős érzelem, ami a legerősebb mérgek közé tartozik. Szétválaszt, a múlthoz kötöz, uralkodik gondolatainkon, érzéseinken, viselkedésünkön, beszűkíti látásunkat, érdeklődésünket, gyakorlatilag egész életünket és megfoszt valódi önmagunktól. Minél mélyebb gyökereket enged, annál nagyobb mértékben teszi tönkre életünket. Nem csak lelkünket és kapcsolatainkat mérgezi meg, de egy idő után testi betegségeket is okoz. Ez a haragnak az a fajtája, amely ellen mindenképp küzdenünk kell és megszabadulni tőle valami módon.
De mit is tehetünk egy ilyen erősen pusztító érzelem ellen?
Először is ismerjük fel és szembesítsük magunkat, vállaljuk föl azt, hogy bennünk dúl egy ilyen érzelem. Addig, amíg nem fogadjuk el, mint meglévő érzelmet, addig uralkodni fog rajtunk, viszont amikor „közel engedjük” magunkhoz, vagyis kiismerjük a természetét, máris megszelídül és kezelhetővé válik. Aztán vegyük tudomásul azt is, hogy a gyűlölettől, a táplált haragtól jó megszabadulni, ha jót akarunk önmagunknak. Ez tehát egy elhatározás, hogy teszünk valamit ezen ellenséges érzelem ellen, vagyis egy pozitív beállítódásra való ráhangolódás. Megkíséreljük másként látni az ellenségünket, mint addig. Mert eddig csak a cselekedeteit ellenünk vettük figyelembe és nem a jellemét, mint dominásns elvet, ami az ellenséges tettekig vezetett. Esélyt adva magunknak ezzel a győzelemre a lelkünkbe-szívünkbe beférkőzött gonoszságmétely felett. Nevezetesen úgy, mint saját nyomorult helyzetének, sorsának, sebzettségének, sötétségének, tudatlanságának áldozatát tekintjük. Mint olyan valakit (ez lehet egyén, de lehet egy egész nemzet, faj vagy társadalmi forma), akinek saját magával van gondja és boldogtalan, ezért „bánt”, igába hajt minket. Ha megpróbálom megérteni, hogy miért viselkedett velünk úgy, ahogy viselkedett, könnyebben tudjuk legyőzni. Ekkor az erős gyűlölködő érzelem lassan (és sohasem hirtelen) átalakul megértéssé. Ez pedig lehetővé teszi azt, hogy képesek leszünk arra a lépésre, amely tovább elvezet a gyógyulás útján – a keresztényi úton – a megbocsátáshoz. Közben megismerjük önmagunkat is, ez szintén nagyon fontos a bénító mételybetegségből a gyógyulásunkban.
A megbocsátás valójában egy új látásmód és új érzelmek – olyan felszabadító és helyreállító érzelmek, amelyek visszahozzák valódi önmagunkat és a jövő felé, a fejlődés irányába mozdítanak.
Mindazon túl átfestik a másikról alkotott képemet is. Ekkor már nem lesz szükségem „varázsszemüvegre” (mesterségesen másként látni a másikat), hanem valóban másként fogom őt látni. A megbocsátás lesz a szívedben az a lelki fegyver, ami végső győzelmét aratja majd a gonosz haragvó, zsigeri-vérségi gyűlölet felett a szánalmi gyengeség helyett, mely szintén a rossz útspirálba kényszerítene bele idővel.
Tehát a megbocsátás gyógyít meg minket és a kapcsolatainkat – elsősorban önmagunkkal az egyénnel, másodsorban a nemzettel, a fajokkal, a társadalmi rétegekkel – is, amit a harag-gyűlölet tönkretett. Így válhatunk bölcs uralkodóvá – meghozva a helyes, higadt (Istennek is tetsző) döntéseket és megfelelő (emberi) lépéseket esetleges konfliktusok (mint pl. egy háborús helyzetben, túlkapások helyett – amit szintén a harag táplál gyűlöletté és tetté) közepette is – az elnyomó zsarnokság felett, míg eljön a mi időnk! A kegyetlen – elsősorban az Isten, másodsorban az emberiség elleni – bűnök felett! A megfelelő büntetés és benne bünhődésük kegyelmes ideje! A józanság ideje!
Mert ez az idő – időnként – még mindig elérkezett!
Dr. Madarasi Pál-Várhegyi Kálmán
