Élő rózsafüzér Kecskeméten 2018. október 13-án

Az Élő rózsafüzér zarándoklatok története 2003-ig nyúlik vissza. Ezt az évet II. János Pál pápa a rózsafüzér évének nyilvánította. Bécsben rendeztek először ilyen jellegű zarándoklatot, öt szakaszon gyalogolva imádkozták körül a várost. Az első magyarországi rózsafüzér-zarándoklatot a főváros körül a 2007-es budapesti városmisszióhoz kapcsolódóan szervezték meg, a Mária Rádió támogatásával.

A rózsafüzér ugyanis – jóllehet jellegzetesen máriás imádság – lényegét tekintve krisztologikus. Alkotóelemeinek egyszerűségében sűrítve tartalmazza az egész evangéliumi üzenet mélységét, melynek mintegy rövid összefoglalása. Benne visszhangzik Mária imádsága, az ő örök Magnifikátja, a megváltó megtestesülés művéért, mely az ő szűz méhében kezdődött el. A rózsafüzérrel a keresztény nép beiratkozik Mária iskolájába, hogy bevezessék Krisztus arca szépségének szemlélésébe és az ő szeretete mélységének megtapasztalásába. A rózsafüzér által a hívő kegyelmek bőségét nyeri el, mintegy magának a Megváltó Anyjának kezéből.  ( részlet II. János Pál pápa ROSARIUM VIRGINIS MARIAE apostoli leveléből )

Az elmúlt szombaton Kecskemét városát is körülöleltük Máriához fohászkodva. Köszönet az értünk, városunkért imádkozóknak!

Istennek legyen hála!

 

(Visited 14 times, 1 visits today)