Shiny Sabu tanuságtétele

Jacob Matthew karmelita szerzetes atya és Shiny Sabu péntek estére érkeztek meg Klárival, aki tolmácsolt nekünk.
A szállás Füzérradványban volt, ahol este a helyi Templomban imádkoztunk Jacob atyával a szentmisén majd a Szentségimádáson.
Szombaton egész napos program volt Füzéren.Tele volt a kis templom a több mint 200 résztvevővel. A rózsafüzér imádkozása és a dicsőítés után figyeltük az atya tanítását. Egész nap rendelkezésre álltak a jelenlevő papok, hogy a bűnbánat szentségéhez járulhassunk.
Ebéd után Shiny életét ismerhettük meg. Elérzékenyültünk megpróbáltatásai és a mély hite hallatán. Jézus szeretete töltötte be egész személyét, amely magával ragadó volt. Nagyon mélyen a szívünkbe véste, hogy életünkben első helyen Isten kell, hogy álljon, csak utána jöhet mindenki más. Halleluja! – Ezt jól megtanultuk. Különleges volt a Shiny-t körülvevő virágillat. Amit megérintett, az átvette ezt a finom illatot.
A gyógyító Szentségimádás és a Szentmise után közbenjáró ima volt a jelenlevőkért.
Az Úr kegyelme több testi- és lelki gyógyulást adott.
Vasárnap szentmisével és imádsággal zártuk a találkozót.
Megköszönték vendégeink, hogy nyitott szívvel fogadtuk őket a lelkigyakorlaton, így Isten kegyelme áradt ránk, mint a zuhatag.
Az emberek boldogan mentek haza és továbbadták a szeretetet, amit Isten kegyelméből kaptak.
Néhány rövid tanúságtétel a résztvevők közül:
Katalin: „Mindenki a lelkigyakorlatról beszél, hogy milyen szép volt!”
Ilona: „Életemben csak egyszer voltam ilyen boldog, mint most a lelkigyakorlaton!”
Laura csillogó szemmel ezt mondta: „Úgy érzem, hogy megváltoztam!”
Andrea: „Elvittem az illatos rózsafüzéreket azokhoz az ismerőseimhez, akik nem voltak a lelkigyakorlaton. Nagyon örültek neki. Volt, aki zokogásban tört ki az örömtől.”
Klára: „Fantasztikus volt!”
Mariann: „Boldog vagyok, hogy a családommal megerősödtünk az Isten szeretetében. A kislányomért imádkozott Shiny, és az illatát egy napig lehetett még érezni.”


http://engesztelok.hu/aktualis/jakob-atya-es-shyni-tanusagtetel

Elhangzott a váci Szent Anna Piarista Templomban 2013. április 19-én.

Shiny Sabu India Kerala államában élő fiatal édesanya, feleség, aki a Marian Love Community közösség szeretetszolgálatában segíti a társadalom peremére szorult embereket, fiatalokat és a börtönök lakóit. Ő maga sok szenvedésen ment keresztül, és egy Mária kegyhelyen a zarándokok miséjén csodálatosan meggyógyult betegségéből. Tanúságtétele Isten irgalmáról és a Szűzanya segítő szeretetéről megérint, elgondolkoztat, és arra ösztönöz mindenkit, hogy átértékeljük életünket és valóban megéljük hitünket.http://www.youtube.com/watch?v=C6UM5YWAm3E
http://www.youtube.com/watch?v=TXFyn9YEMl0
http://www.youtube.com/watch?v=4XMoWydesbE

Barsi Balázs: A szentmise nem a csengetéssel kezdődik

Sokszor az akadályoz meg bennünket a jócselekedetekben, hogy azt hisszük, nekünk nincs semmink, amivel segíteni tudnánk. De miért is gondoljuk, hogy azt kell adnunk, amink nincs? Miért nem adjuk azt, amink van?
Van szemünk, hogy észrevegyük, ki az, aki segítségre, vigasztalásra szorul. Van kezünk, hogy felemeljük, hogy segítsünk neki hordani a terhet, amely alatt görnyed. Van időnk, hogy meghallgassuk panaszát, hogy gyógyírt adjunk lelki sebeire. Van szívünk, hogy szeressük.

A szentmise nem a csengetéssel és az introitus éneklésével kezdődik. Hosszú-hosszú út előzi meg, amelyen járva újra meg újra szembetaláljuk magunkat testi-lelki nyomorúságban szenvedő embertársainkkal. Ha nem tekintünk rájuk, ha elmegyünk mellettük, mint a pap és a levita az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben, hogyan léphetnénk az irgalmas Isten jelenlétének terébe? Ha úgy lépünk be a templomba, hogy észre sem vesszük azokat, akik a mi segítségünkre várnak, miért csodálkozunk azon, hogy az ünnepek üresek és csalódást okoznak, s a szentmisén szórakozottság, unalom vesz erőt rajtunk? Hiszen hiába léptük át a templom ékes kapuját, ugyanabban a világban maradtunk, ahol addig is voltunk: önzésünk sivár és terméketlen pusztaságában.

Szeretnél olyan „élményben” részesülni, mint az emmauszi tanítványok, akiknek szíve lángolt az örömtől, míg Jézus beszélt hozzájuk? Vágyakozol te is arra, hogy felismerd őt a kenyértörésben, a szentmisében? Ismerd fel őt még az úton, mindazok képében, akikkel jót tehetsz! Gyakorolj irgalmasságot a názáreti Jézus nevében, nem teátrális gesztusokkal, hanem a figyelmesség és részvét mindennapi cselekedeteivel. Legyen tekinteted olyan, mint Péteré és Jánosé: biztató, vigasztaló, megerősítő. Engedd, hogy szentáldozásaid következményeként maga az Úr Jézus Krisztus tegyen általad jót, így dicsőítsd meg Istent és kinyilvánítva az ő szeretetének hatalmát.