A La Civiltà Cattolica folyóirat igazgatója, Antonio Spadaro határozottan kijelentette: „Bűnbánatot tartani a nagyböjtben azt jelenti, megtanuljuk legyőzni pillanatnyi vágyainkat, hogy emlékezzünk arra, ami lényeges, hogy az Úrral együtt éljük meg a pusztai negyven napot, ne pedig csak a saját magunk társaságában.” A szicíliai jezsuita hozzátette: a keresztény bűnbánat nem valamiféle önostorozás, nem is öncélú aszkézis, amely az egészséges, kiegyensúlyozott élet miatt lényeges. Fontos ez a kiegyensúlyozottság, de a keresztény ember célja ennél sokkal radikálisabb: határozott megtérés Istenhez, a fogyasztói társadalom javai helyett a liturgiában örök javaknak nevezett értékek felé fordulás.

Cettina Militello, a római Marianum teológusa szerint nagyon fontos a bűnbánat mára nagyrészt elveszített  dimenziója: önmagunk visszavezetése az igaz értékekhez. A gazdasági válság elősegítette, hogy elgondolkodjunk azon, vajon az élet valóban egy folyamatos ünneplés-e, amelyben a szórakozásé, a választékos étkezésé, a márkás ruháké a főszerep.

Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a böjtöt kapcsoljuk össze a keresztény szolidaritással: a diétának ne az legyen a célja, hogy szebbek, karcsúbbak legyünk, hanem hogy rátaláljunk a hiteles keresztény életre, a nélkülöző testvéreinkkel való szolidaritásra. A böjt nemcsak bűnbánat, hanem a létezés igazi értékeihez való visszatérés, amelynek során felfedezhetjük az étel, az emberi kapcsolatok, az anyagi javak valódi értékét. Kapcsolatban van ez a nélkülözőkkel: a velük való szolidaritás nem egy a sok lehetőség közül, hanem a keresztény testvériség alapvető része.

Massimo Salani teológus szomorú megállapításra jutott vizsgálódásai során: a hívők – különösen az idősebbek – a böjtöt főképp hagyományőrzésből gyakorolják, nem pedig meggyőződésből. Szerinte a hitoktatás során nem kapott elég nagy hangsúlyt a böjtölés, az imádkozás és a szeretet cselekedeinek gyakorlása között fennálló alapvető kapcsolat. Az egyházatyák tisztában voltak azzal, hogy ha ezek közül az egyik is alábbhagy, a többi is hiábavaló. Vallja, hogy a bifsztek helyett nem lazacot kell ennünk, hanem inkább az erre szánt összeget kellene megosztanunk a legszegényebbekkel.

Lucio Coco, patrisztikával foglalkozó professzor erre ösztönöz: „Tedd kicsit félre magad, lassíts, ne a magad jólétével törődj, gondolj másokra! Vedd vissza saját énedet, ne engedj a hízelgő kísértésnek, amely hatalmat ígér neked!” Megmagyarázza, hogy a latin eredetű bűnbánat, penitencia szó gyökerében a bűn szó áll: vagyis arról szól, hogy vezekelnünk kell a bűnökért. Hiányzik azonban belőle a görög metanoia (gondolkodásmód megváltoztatása, megtérés) kifejezés gazdagsága. Ebben a szóban nem a bűnön van a hangsúly, hanem a szokások, a gondolatok, az életmód megváltoztatásán. „Az egyházatyák bűnbánata, vagyis megtérése elsősorban hitvallás, nem pedig igazságszolgáltatás” – mondja. Nincs igazi bűnbánat anélkül, hogy saját magunkat vissza ne helyeznék Istenbe.

A böjtnek milyen új formáira van szükség napjainkban? – kérdezte az újságíró a teológusokat.

Spadaro érdekes javaslattal állt elő: álljunk meg egy bevásárlóközpont közepén, csukjuk be a szemünket, mélyüljünk el, imádkozzunk csendben. A mindennapok őrült rohanásában vissza kell nyernünk a jó értelemben vett passzivitást. Gyakran azért cselekszünk, mert minden erre ösztönöz. Szükség van olyan időre, amikor nem engedünk a felénk érkező ingerek kísértésének, amelyek azt mondják: éhes vagyok, ennem kell; kaptam egy e-mailt, válaszolnom kell… A passzivitás ebben az esetben azt jelenti, hogy teret engedünk magunkban az emberekkel és az Istennel való találkozásnak.

Coco szerint azt kellene kiküszöbölnünk az életünkből, ami nem szükséges, ami a felesleg: például kikapcsolhatjuk a televíziót.  Militello azt javaslatot tette, hogy ilyenkor a közösségek vállalják fel más közösségek, más társadalmi osztályok, a nélkülözők gondját. A családban és a munkahelyeken is figyelmesebben hallgathatunk meg másokat.

Salani az ételtől való tartózkodás hagyományának megőrzésére hívta fel a figyelmet, hiszen „a böjt az imádság lelke” – ahogy az egyházatyák mondták. Nem azért, hogy lefogyjunk, hanem hogy újra felfedezzük a böjt, az imádság és a szeretet közötti kapcsolatot.

Magyar Kurír